Kilencedik Fejezet

Hi Guys!
Jó hosszú kihagyás után megérkezett erre a blogomra is az új rész. Jó olvasást!
Puszi Fanni~

_ Liam Payne_

- Jöttök a szilveszteri házi buliba? – kérdezte Louis, miközben a kanapénkon ültünk és ő húgom kezét szorongatta.  Éppenséggel nagyon jókor ugyanis pár óra múlva már szilveszter estéje lesz. Jó időzítés mondhatom. Mielőtt bármit mondhattam volna ő már folytatta is. – Hozd el magaddal Torit is. Nem kötelező táncolnia meg ugrálni. Úgy is tud jól szórakozni, hogy ültők a kanapén és társaságban vagytok. Nálam lesz a buli és előre tudom már, hogy fantasztikus lesz. – magyarázta én pedig a szemeimet forgattam rajta. Bár tudom, hogy Louis tényleg nagyszerű bulikat rittyent össze minden évben, de valahogy nincs kedvem bulizni. Szívesebben ülők a kanapén a takaróm alatt és nézem a tévét. Igaz minden évben azt adják le, de engem valamiért nem zavar. A másik dolog pedig, hogy nem hiszem, hogy Tori eljönne. Azt pedig nem akarom, hogy miattam bűntudata legyen, amiért én miatta nem megyek el. Nélküle pedig őszintén szólva semmi kedvem sincs.

- Majd meglátom még Louis. – sóhajtottam és magukra hagytam őket a húgommal. Lassan mentem fel az emeletre így még hallottam, hogy a húgom mit mond.

- Mostanában olyan, mint egy zombi. Előre félek mi lesz vele Tori halála után… - hadarta. Gyorsabban szedtem a lábaimat és magam mögött bevágtam a szobaajtót. Sosem voltam az - az ajtó csapkódos és romboló típus. Inkább magamba fojtom a dolgokat és leülök egy sarokba, míg le nem nyugszom. Mostanában viszont tényleg megváltoztam. Magamba zuhantam az önsajnálatban pedig nem is én haldoklom. Hanem az a lány, akibe bele szerettem és a legjobb barátom. Vele lehet viccelődni és komolyan beszélgetni is. Emellett pedig gyönyörű és okos is. Egyetlen egy mosolyával képes szebbé tenni a napomat. Igaz ezt a mosolyt elég nehéz kicsikarni belőle. A telefonomat a kezembe vettem és pötyögtem egy sms-t Torinak, hogy lenne-e kedve egyáltalán velem tartani abba a bizonyos partira. Miután elküldtem az üzenetet, a telefont a zsebembe süllyesztettem és hasra feküdtem az ágyamon. Az arcomat a párnámba fúrtam és mély lélegzetet vettem miközben igyekeztem magamat lenyugtatni és a sírásomat visszafojtani. Ám nem sok sikert értem el mivel a tudatalattim folyamatosan csak azokat a képeket lökte a lelki szemeim elé, amiről odalent a húgom társalgott Louisal. Magam sem tudom megmondani, hogy mi a csuda lesz velem azután, miután őt elveszítem örökre. Erre a kérdésre én is szeretnék választ kapni. Azonban fogalmam sincsen, hogy mégis kitől kérdezhetném meg. Úgy érzem nincs olyan személy egyáltalán, akivel erről az egészről beszélni tudnék úgy, hogy teljes mértékben megértsen és ne csak úgy tegyen. A könnyeimet a kézfejemmel töröltem le amikor a telefonom magam az éjjeliszekrényemen rezegni kezdet. A kijelzőn egy kis boríték ikon helyezkedet el és a feladója pedig nem más, mint Tori volt. Az üzenetben az állt, hogy szíves örömmel velem tart a buliba. Magamban azonban tudtam nagyon jól, hogy ez a buli számunkra nem olyan pörgős lesz a többieknek. De abban igaza van Louisnak is, hogy muszáj mindkettőnknek kikapcsolódni egy kicsit. Túl sokat vagyok én is magamba esve és ez tudom, nem tesz jót a jövőmre nézve. Bár a jövőm nem is olyan fényes, mint amilyennek régebben elképzeltem. Mély levegőt vettem és visszasétáltam a nappaliba. A torkomat megköszörültem, amikor kedves barátom a nyelvével a húgom szájában kutakodott szorgalmasan. A hangomra hirtelenjében szakadtak el egymástól és az arcukon egyértelműen meglepődöttség és zavar tükröződött. Alice az arcát Louis mellkasába próbálta elrejteni, miközben Tomlinson barátom átölelte őt.

- Csak azért jöttem le, hogy szóljak, ott leszünk este Torival a bulidon. Ha persze még mindig áll az ajánlatod számunkra. – magyaráztam és a karomat összefontam a mellkasom előtt.

- Na, ennek örülők. Én lassan lépek is előkészíteni a bulit. Majd ott találkozunk haver. – mondta, majd lepacsizott velem és a húgomtól is elköszönve elhúzta a csíkot. Alice továbbra is a kanapén ült és mosolygott rám. Óvatosan leültem a fotelbe és a fejemet hátrahajtottam.

- Liam… - mondta majd éreztem, ahogyan végigsimít a karomon.

- Hm? – mormoltam miközben a szemeimet még mindig csukva tartottam.

- Szerinted Tori tényleg eljön a buliba vagy estig lemondja, mert még sincsen hozzá kedve? – kérdezte és erre a kérdésére kinyitottam a szemeimet.

- Alice. – fogtam meg a kezét mielőtt folytatni kezdtem volna mély lélegzetet vettem. – Tudod, hogy Tori beteg. A gyógyszerei befolyásolják nagyon sokszor a hangulatát. Ha jön akkor elhozom és én is eljövök a házibuliba. Ha viszont meggondolja magát akkor ott maradok vele és a kanapéjukon fekve elszórakoztatom amennyire csak tudom. Addig viszont nem tudom neked megmondani a kérdésedre a választ. – magyaráztam majd megöleltem.

- Nagyon fog hiányozni. – motyogta a nyakamba. Szorosabban öleltem magamhoz a kijelentése miatt.

- Nekem is hidd el. – ennyit tudtam csak kinyögni, mert attól féltem, ha egy érzelmekkel teli lelkesítő beszédet próbálnék tartani, akkor elsírnám magam. Ami tegyük fel nem igazán szeretnék a húgom előtt tenni.

*             *

Ahogyan az este közelget úgy lettem egyre izgatottabb és lelkesebb a buli miatt. A zuhanyzással és a hajmosással percek alatt végeztem. Azonban szánalmasnak éreztem magam az ügyben, hogy mit vegyek fel. Mindenképpen jól akartam kinézni azonban nem a többi lány kedvéért, hanem Tori miatt is. Bár tudom, számára én csak egy nagyon jó fiúbarátja vagyok. Nem hinném, hogy más szemmel is tekintene rám. Egyedül én vagyok olyan szánalmas egy fickó, aki beleszeretett teljesen a legjobb lánybarátjába. De ezt persze rettegek vele közölni ugyanis félek, hogy máshogyan érez irántam és tönkretenném a barátságunkat. Így inkább szenvedek csak magamban. Egy szál alsónadrágban álldogáltam a szekrényem előtt mire végül arra jutottam, hogy sötét farmert és egy fekete pólót veszek fel egy szürke pulcsival.

A hajamat pár perc alatt megszárítottam, majd egy kis kölnit fújtam magamra és már indulásra készen is álltam. Kisétáltam a folyósora és Alice szobája előtt ácsorogtam. Ő is készen volt már kivéve a sminkje amit éppen készített. Kopogás nélkül sétáltam beljebb és a szekrényén lévő fotókat kezdtem szemügyre venni. Néhány képen a barátnőivel vigyorgott a kamerába. Számos kép volt kirakva Louissal, velem és Torival. Ezek a képek pedig mosolycsaltak az arcomra. Észre sem vettem, hogy mellém lépett és a fejét a vállamnak hajtotta.

- Ez az egyik kedvenc képem vele. – mutatott mosolyogva az egyik Toris képére. A nappalinkban készült a kép ahol éppen a nyelvüket kidugva bohóckodnak a fényképezőgépnek. Azt hiszem Louis készítette róluk ezt a csodás fotót.

- Aranyosak is vagytok rajta. – kuncogtam, majd egy puszit nyomtam a húgom hajába. – Elvigyelek kocsival Louisék házáig? Nemsokára indulok Toriért és megyünk a buliba mi is. – magyaráztam mire csak a húgom bólogatott.

- Azt megköszönném bátyus. – puszilta meg az arcomat, majd eltávolodott tőlem. Percek múlva pedig már indulásra készen álltunk. Szerencsénkre anyánk odaadta a kocsit ma estére azzal a kritériummal, hogy nem fogunk ittas állapotban vezetni. Ezt a kérését könnyen tudom teljesíteni, ugyanis felelősség teljes vagyok ilyen szempontból. Mondania sem kellett volna, mivel magamtól is tudom, hogy nagy baromság és veszélyes lenne. Különben sem fogok alkohol inni, mivel Torit én fogom hazavinni. Miután elköszöntünk édesanyánktól és végighallgattam, ahogyan Alice öltözködési stílusára kifejezte a nemtetszését kocogva futottam a kocsiig. Nem mertem gyorsan vezetni a hó és a csúszós utak miatt. Louisék háza felé vezettem elsőként. Ott elköszöntem rövid ideig Alicetől, majd szép lassan Toriék házát vettem célba. A felhajtójuk előtt állítottam le a járművet, majd kiszálltam és a hóesésben a bejárati ajtó felé lépkedtem. Az első csengetés után az anyukája nyitott ajtót.

- Liam! Gyere csak beljebb. Tori mindjárt jön és indulhattok is. – mondta kedvesen majd futólag átölelt. Kedveltem az anyukáját, mert nagyon közvetlen és barátságos. A bejárati ajtóban ácsorogtam és várakoztam Torira. Percek múlva pedig meghallottam a lépteit a lépcső teteje felől. Az arcomra azonnal mosoly szökött, ahogyan megpillantottam. Az ő ajkai is apró mosolyra húzódott. Fekete-fehér színű egybe ruhát viselt egy fekete cicanadrággal és egy fekete színű blézerrel. A haját szabadon hagyta omolni a vállára és egy szürke csizmát viselt.

- Szia! – köszönt szégyenlősen.

- Szia! – köszöntem viszont és óvatosan megöleltem. A finom parfümjének az illata azonnal elbódította az elmémet. – Nagyon csinos vagy. – jegyeztem meg, amire csak kissé elpirult.

- Köszi. – motyogta és a csizmáját kezdte tanulmányozni.

- Indulhatunk? – kérdeztem tőle érdeklődve.

- Persze. Anyu elmentünk a buliba! Majd jövök valamikor. – kiáltotta Tori a konyhájukban tartózkodó édesanyjának.

- Rendben. Jó szórakozást gyerekek és csak óvatosan az ivászattal. Boldog Újévet kislányom és neked is Liam. – ölelt át mindkettőnket mi pedig jó gyerekek módjára megígértük, hogy jók leszünk.

*             *

A buli nagyszerű hangulatban telt. Louissal és Alicel rengeteget beszélgettünk és viccelődtünk, miközben a zene csak hangosan szólt. Elég sokan jöttek össze köztük a többi legjobb barátunk is. Feltűnő volt, ahogyan Harry próbált tapintatosan tudakozni arról, hogy mi van pontosan köztem és a gyönyörű barna hajú lány között. Erre csak annyit feleltem, hogy pusztán barátok vagyunk. Harry pedig egyből nevetésben tört ki és nem akarta elhinni, hogy más nincs köztünk. Szerinte sokkal több van köztünk, mint barátság csak egyikünk sem meri a másiknak elmondani az érzéseit. Én csak a fejemet ráztam és próbáltam arra a belátásra bírni Hazzat, hogy ne ábrándozón és képzelődjön olyan dolgokról, amik nincsenek. Persze nem avattam bele abba, hogy én igenis szerelmes vagyok Toriba. Mindent megtennék azért, hogy a barátnőm legyen és meggyógyíthassam. De erről a témáról ma este nem vagyok hajlandó még magamban sem beszélni. Ma este jól akarok szórakozni a barátaimmal. Fel-le ugráltunk egy körbe állva, miközben a ’We will rock you’-t énekeltük teli torokból. Néha pedig leültünk és együtt iszogattunk. Elég sok ember volt jelen a partin és nehezen lehetett tőlük mozogni is. Tori néha eltűnt Alicel együtt olyankor pedig kissé ideges voltam, hogy vajon merre lehetnek. A kanapén üldögéltem miközben egy piros színű műanyag poharat szorongattam, amikor Alice lépett mellém és hajolt oda a fülemhez.

- Tori a kertben vár téged. – súgta én pedig abban a pillanatban a kert felé siettem. Kint álldogált a teraszon és a havazást figyelte.

- Szia! – köszöntem, amikor mellé értem. – Mit keresel itt kint? – kérdeztem tőle érdeklődve.

- Itt olyan békés minden így jó lehet gondolkozni. Tudod milyen nehéz arra gondolni, hogy talán ez az utolsó szilveszteri parti, amin részt vehetsz, mielőtt meghalsz? – kérdezte és keservesen felkacagott. Szorosan öleltem át hátulról.

- Nem szabad ilyesmikre gondolnod érted? Még számos szilvesztert meg fogsz élni világos? Ne beszéljünk ma este ilyenekről rendben? – hadartam és egy puszit nyomtam az arcára.

- Köszönöm, hogy itt vagy velem. – mondta halkan majd a karjaimban megfordult és ő is átölelt. A fejét a mellkasomra hajtotta és dülöngélni kezdtem vele. Az óra pedig elütötte az éjfélt.

- Boldog Újévet Tori! – suttogtam.

- Boldog Újévet Liam! – mondta és rám emelte az igéző tekintetét és a száját is mosolyra húzta. Majd tovább dülöngéltünk a kinti hóesést szemlélve és egymás társaságát élvezve. Ennél kellemesebben és jobban nem indulhatott volna az újévem. Szerettem volna megcsókolni, de tudtam, hogy nem helyes. Nem szeretném az életét ennél is jobban megbonyolítani. Bőven elég, ha én szenvedek ez miatt. A barátságunk pedig mindennél fontosabb számomra és nem szeretném, hogy egy baromság miatt tönkremenjen majd minden. Így is nem tudom, mit fogok kezdeni magammal Tori elvesztése után. Egy részem elveszik, ami nem más, mint a lelkem egy jó nagy része. A testem pedig itt marad akár csak egy zombi. 

Nyolcadik Fejezet

Sziasztok! 

Bár egy kicsit megkésve de nagyon boldog karácsonyt mindenkinek! :)

Idén ez az utolsó előtti rész. Nagyon szépen köszönöm a hozzá szólásokat, igyekszem rájuk válaszolni de az időm nem mindig engedi. A pipákat is nagyon szépen köszönöm. Remélem tetszeni fog ez a rész is.

Jó olvasást!

Puszii 

Fanni

_Liam Payne_

Zene a részhez

Fáradtan ültem fel az ágyamban. Téli szünet van ugyan és sokáig alhatnék, de egy bizonyos dolog miatt nem tudok. Hajnalok hajnalán kelek fel minden nap, miközben ver a víz és kapkodva veszem a levegőt. Ez a rémálom pedig nem más, mint Tori temetése. Talán az játszik ebben közre, hogy egyre többet beszél arról, hogy mi lesz, ha ő már nem lesz az élők sorában. Ilyenkor persze mindketten sírva fakadunk és perceken át ölelkezve zokogunk. A betegséghez nézve az állapota normális az orvosok szerint. A gyógyszerek miatt többször depressziós. Úgy látja, hogy nincsen semminek sem értelme és be akar zárkózni. A jobb napokon pedig a betegség jeleinek nyoma sincsen. Olyanok életvidám és mindenféle vidám dolgot akar csinálni. Amint ismét normális lett a szívverésem halkan szálltam ki az ágyamból. A Takarót nem volt erőm megigazítani, így azt hagytam a földön heverni gyűrötten. Az emeleti fürdőszobába mentem és bezártam magam mögött az ajtót. A csaphoz léptem és a tükörbe figyeltem magam. Megváltoztam. Már nem az a gyenge kisfiú voltam, mint pár hónappal ezelőtt. Ezt pedig Torinak köszönhetem. Viszont mióta tudok, a betegségéről az óta ismét gyengének érzem magam. A szemeim alatt karikák húzódnak a kialvatlanságom miatt. Előtte ugyan próbálom tartani magam, hiszen nem szeretném, hogy miattam is maga alatt legyen. Megnyitottam a csapot és a markomat a víz alá tartva mostam meg az arcomat. Percek múlva már a konyhában ültem az asztalnál. Én keltem fel legkorábban. Az elhúzható üvegajtón kívüli hóesést figyeltem. Emlékszem kisebb koromban mennyit játszottunk kint apámmal. Akkor még a családdal is minden rendben volt. Aztán mikor Alice megszületett és a szüleim veszekedni kezdtek akkor a húgom hibáztattam mindenért. De miután nagyobb lettem anya elmagyarázta a dolgokat. Nem tudom mennyi ideig ülhettem ott, de egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki végigsimít a hátamon.

- Jól vagy kisfiam? – kérdezte anya egy bátortalan mosollyal.

- Nem… egyáltalán nem... – motyogtam elhaló hangon, miközben a fejemet ingattam jobbra-balra. Nagyot sóhajtva leült mellém és ő is a havazást kezdte el figyelni. Csendben ült mellettem és a kezemet fogta.

- Tegnap este nem is mondtad, hogy van Tori? – kérdezte aggódva. Úgy veszem már jó ideje észre, hogy anyám is kedveli a barnahajú életvidám lányt. Mikor elmondtam neki, hogy mi történt vele el sem akarta hinni. Majd mikor meglátta rajtam, hogy igazat beszélek, akkor rögtön mellettem volt. Ám látja rajtam, hogy én is,,haldoklom”. Nagyon jól érzi, hogy már nem az a fia vagyok, aki állandóan mosolygót mindenen. Hiszen az-az énem elveszett azon a napon mikor Tori közölte velem a fájó igazságot. Ez ellen pedig nem tud tenni semmit.

- Egész nap feküdtünk és filmet néztünk. A gyógyszere miatt kicsit gyenge… – motyogtam és éreztem, hogy a könnyeim bökdösik a szemeimet.

- Add át neki, hogy üdvözlőm. Szegény kislány. Erősnek kell lenned Liam. De tudom, hogy nem könnyű. Tudom milyen érzés elveszíteni valakit. Nektek még nem meséltem… Mikor én voltam még körülbelül annyi idős, mint te, akkor cserediák programban megismerkedtem egy olasz fiúval. Apukátok előtt ismertem még meg és azonnal egymásba szeretünk… Megpróbáltuk a távkapcsolatot tartani mikor haza kellett menjen… Egy utcai lövöldözés során viszont meghalt…. Az elvesztése még így is iszonyatosan fájt. De az élet ment tovább és nem állt meg. – homályos tekintettel mesélte el a történetet, amit én csendben hallgattam.

- De szeretem őt mindennél jobban. Nem veszíthetem el őt. – suttogtam.

- Egy dolgot tanulj meg Liam. Az élet nem mindig igazságos. Sokszor fáj és csupán cseppnyi boldogságot kínál. Próbáld meg kiélvezni azt a kis örömöt, hogy ő még van neked. Legyél, vele annyit-amennyit tudsz. Amíg még nem késő. Hidd el nekem. – mondta és egy puszit adott a homlokomra, majd elment.

     Könnyes szemekkel figyeltem kifelé.  Szívem szerint kimennék az udvarra és a hóban leborulva üvöltenék. De attól semmi sem lenne jobb. Csak a fizikai fájdalom elterelné a lelki fájdalomról a figyelmem. Ez a beszélgetés után három nap telt el. Elérkezett a karácsony napja. Melegség öntötte el a szívemet, amikor a fát díszítő húgomat figyeltem a kanapén ülve. Tori ajándékát csomagoltam. Ő mondta, hogy nem akar semmi drága ajándékot, így hát saját kezűleg készítettem neki egy hó gömböt. Az üveg hátuljára egy közös fényképünket ragasztottam. Majd a kész hó gömböt egy dobozba helyeztem és szép csomagoló papírral fedtem be, majd egy piros szalagot kötöttem rá.  

   

- Liam segítesz? – kérdezte Alice.

- Persze. – mosolyogtam rá. Alice arcán látszott, hogy örül annak, hogy végre mosolyogni lát, de sajnos ez nem az igazi mosolyom. Az, már egy jó ideje nem megy. Nem tudok szívből mosolyogni, mint régen. De megfelel nekik ez is, ahogyan észlelem. Az égősort óvatosan bogoztam ki és helyeztem a fára. Ezután pedig a kék-ezüst gömböket rakosgattam a fenyő ágaira. Miután készen lettünk átöleltük egymást és büszkén szemléltük a munkák eredményét. Alice remek testvér és jobbat sem tudnék nála kívánni. Mindenben mellettem áll és támogat. Hisz bennem… Észre sem vettem, hogy az idők alatt kész nő lett belőle. Ez alatt pedig nem a külsejére gondolok. – Te is át jössz Torinak az ajándékot oda adni? – kérdeztem a haját babrálva.

- Örömmel. – mosolygót rám. Majd sarkon fordult és felfutott az ő ajándékáért. Addig én bele bújtam a bakancsomba és a kabátomba. A fejemre húztam a kötött sapkámat és a kesztyűs kezeimben pedig az ajándékomat szorongattam. Pár perc múlva már a kinti hóesésben sétáltunk egymás mellett. Percek múlva pedig Toriék ajtajában álltunk. Az anyukája nyitott ajtót. Bekísért minket Torihoz és magunkra hagyott minket. Tori hatalmas boldogsággal fogadott minket. Egyszerre ölelte át mindkettőnket. Ma úgy látszik, jó napja van. Mármint úgy értem, hogy a betegségnek nincsen jele.

- Hoztam neked valamit. – kúszott mosoly az arcomra.

- Mit hoztál? – kérdezte ő is mosolyogva. Óvatosan megböktem az orra hegyét és a kezébe nyomtam a dobozt. Gyönyörű mosolyával az arcán csomagolta ki. A kezébe fogta és könnyes szemmel nézte azt. – Köszönöm. – suttogta és óvatosan megölelt. Egy puszit leheltem a hajába és csak öleltem.

- Én tőlem is kapsz valamit. – mosolygót rá Alice. Egészen idáig kicsit el is felejtettem, hogy ő is jelen van. Szörnyű testvér vagyok. Alice oda adta az ajándékát, amit Tori szintén mosolyogva bontott ki. Egy nagyobb képkeret az ő közös képeikkel.

- Köszönöm neked is. – mondta és a könnyeivel küszködött. Őt is átölelte és nem bírta ki, hogy ne sírja el magát.

Pár órát ott voltunk nála és beszélgettünk. Tori is át adta az ajándékunkat majd ragaszkodott hozzá, hogy még maradjak én miután a húgom lelépett a két sarokra arrébb lakó Louishoz. Nem tudom Torinak, hogyan jutott eszébe, hogy menjünk ki hóembert építeni. De bele mentem. Nevetve görgettem a tenyérnyi hógolyóból nagy hóember alapot.  Miután egymásra helyeztük a három nagy golyót, Tori egy piros edényt rakott a hóember fejére a nyakába pedig a fekete sálat. Az arcára egy répát tettünk és a szemének egy-egy faszenet. Tori hirtelen hátra esett a hóban én pedig megijedtem, hogy valami baja van. Riadtan rogytam le mellé, de ő csak nevetve hó angyalt készített. Csatlakoztam mellé én is, majd a telefonomon beindítottam a kedvenc közös számunkat és táncolni kezdtünk egy helyben a hóesésben. Nem tudom pontosan, hogy mennyi ideig lesz még velem. Hogy meddig fogom még látni a gyönyörű mosolyát, meddig fogom hallani a kacagását. De egy dolgot megfogadok, amit édesanyám mondott. Kiélvezem ezt a maradék örömöt, amit kettőnknek megadatik. Hiszen az élet túl rövid arra, hogy mindenben a rosszat lássuk most. Nincsen már sok időnk. Amink van, azt pedig ki kell használni. Én pedig pontosan ezt fogom cselekedni Victoria Hendersonnal. 

Hetedik Fejezet

_Liam Payne_

Az idő csak telt és múlt, míg én egyfolytában a baráti zónában éltem a mindennapjaimat. Torival a barátságunk még szorosabbá vált, mint volt. Az iskolában is folyamatosan együtt lógunk a nagy tölgyfa alatt, persze csak addig, amíg az első hó le nem esett. Olyankor bent a saját eldugott kis asztalunknál voltunk és élveztük egymás társaságát ebben a rohamosan rohanó társadalomban. Beszélgettünk és zenét hallgatunk, miközben senki, nem mert megzavarni minket. Több pletyka keringett arról az iskola falain belül és kívül is, hogy mi egy párt alkotunk. Egymás előtt viszont nem hoztuk fel a témát. Mindenki hadd higgye, amit szeretne. Sokkal szórakoztatóbb a tudat, hogy rólad találgatnak dolgokat és senki nem tudja az igazat rajtad és a közeli barátokon kívül. Egy szappanbuborékban éltem és azt hittem, hogy az sosem durranhat ki. Azonban egy napon Tori nem jött iskolában. Azt hittem, hogy beteg, így hát iskola után elhatároztam, hogy elmegyek hozzá. Az órák csiga lassan teltek én pedig szenvedtem. Gondolataim már a körül forogtak, hogy az utolsó óráról ellógok valami féle indokkal, hogy nem vagyok jól. Tori a szünetekben küldött üzeneteimre nem válaszolt. Ha valaki ma látott, akkor azt hihette, hogy én valami telefon mániákus kocka vagyok. Én legalábbis úgy szoktam nevezni az olyanokat, akik megállás nélkül a mobiljukat nyomkodják. Mikor meghallottam a csengőt, ami az utolsó óra végét jelezte, villám gyorsan csomagoltam össze a holmimat és rohantam kifelé. Menet közben bele bújtam a kabátomba, a sálamat alaposan megkötöttem és a sapkámat is megigazítottam. Óvatosan, de nagy léptekkel haladtam a kinti hó esésben Toriék háza felé. Csendben telt az út, csak a bakancsom alatt a friss hó ropogása hallatszót. Mikor oda értem csengetni kezdtem. Percekig álltam ott, de semmiféle válasz nem érkezett. Furcsálltam a helyzetet, de nem tudtam mit tenni, mint haza menni. Torinak egyre csak küldtem az üzeneteket, hogy valami féle választ adjon magáról, hogy tudjam, hogy jól van. A fejemben minden féle gondolat játszott, hogy valami baja esett. Nem hiszem, hogy megsértettem volna bármivel is, mivel este mikor a telefont leraktuk úgy váltunk el egymástól, mint mindig. Különös volt, mivel Alice sem tudott Toriról semmit. Pedig mondhatni ők legjobb barátnők lettek már. A napok csak teltek én meg még mindig nem tudtam semmit róla. Kezdtem feladni a próbálkozásokat, míg egy nap ismét elmentem a házukhoz iskola után. Épp akkor állt fel egy autó a felhajtójukra. Először Tori apukája szállt ki majd az anyukája. Utána pedig Tori. Ahogy rá néztem láttam, hogy valami más rajta. Mikor észrevett nem tudta mit tegyen. Így a havat bámulta a lába előtt. Udvariasan köszöntem a szüleinek és hozzá sétáltam. Megálltam előtte és szorosan átöleltem. Gondolkodás nélkül ölelt vissza és éreztem a vállai rázkódnak. Óvatosan elhúzódtam és megbizonyosodtam róla, hogy sír. Nem értettem, hogy miért. De ahogy már párszor talán elmondtam, de most újra kijelentem, hogy utálom azt az érzést, amikor sír. A mosoly áll neki jól, hiszen olyankor mindig megmelengeti a szívemet még ebben a fagyos időben is. Egy puszit adtam a homlokra és letöröltem a forró könnyeit és ismét magamhoz öleltem és csitítgatni kezdtem.

- Minden rendben van? – kérdeztem bátortalanul. Nem akarok semmi rosszat mondani, mert látom rajta, hogy most nincs abban a lelki állapotban. Viszont tudni akarom, hogy mi történt vele, amiért nem volt képes egy üzenetet sem küldeni a hogylétéről. Ez pedig igen is fáj. Ha a legjobb barátja vagyok, akkor úgy érzem ezt elmondhatta volna. De ő hagyott engem kínozni napokon át.

- Semmi sincs rendben. – suttogta elhalt hangon. Nem értetettem, hogy miről beszél. De türelmesen várok, hogy ő maga mondja el a dolgokat. De ahogyan észreveszem, ha válaszokat szeretnék kapni, akkor harapófogóval kell, kiszedjek mindent belőle. – Sajnálom, hogy nem tudtam szólni neked. Nem voltam itthon. Kórházban voltam. Rákot találtak a szervezetemben. Én…félek…..- hadarta és ismét a karjaimba esett és csak sírt. Én még ledöbbenve álltam és arra lettem figyelmes, hogy az én könnyeim is szaporán folynak lefelé az arcomon. Nem tudtam mit mondani. Pedig nekem kellene most őt vigasztalnom. Szívem szerint rombolnék most, de előtte nem lehet. Erősnek kell lennem előtte. A torkomban lévő gombóctól alig kaptam levegőt. Perceken át ölelkezve álltunk és mindketten sírtunk. Nem lehet igaz. Nem veszíthetem el.

- Lehet róla, hogy… - kérdeztem, de nem sikerült tovább mondjam, mert alig találtam a hangomat.

- A gyógyszerek és a kemoterápia mellett még jó ideig kihúzhatom az orvosok szerint. Talán még évekig is elélhetek ha úgy alakul. Befejezhetem a sulit…  De a vége ugyan az lesz bármeddig is tolják ki az orvosok…. – suttogta. Erősebben szorítottam magamhoz.

 Nem tudom elképzelni, hogy ez a valóság legyen. Azt akarom, hogy ez csak egy rémálom legyen, amiből percek múlva felébredek. De ez sajnos nem történt meg. Az idő ment tovább úgy, mint az előtt. Igyekeztünk ezen az eseten tovább lépni és ott folytatni az életünket, mielőtt a betegség bekövetkezett volna. De ez nem sikerült teljesen, hiszen Tori orvosi vizsgálatok során vett részt. A különböző terápiák egymást követték. Iskola után pedig egyből hozzá mentem, ahol késő délutánig a kanapén összebújva tévéztünk. Elég sokat aludt egyes gyógyszerek miatt, így én a közben néha megírtam a házi feladatomat. Valamiért kötelességemnek éreztem, hogy ott üljek mellette. Mikor ébren van, akkor egymás kezét fogva végezzük a először említett tevékenységet. Annyi időt szeretnék vele lenni, amennyit csak lehet. Ugyan tudjuk, hogy nem sok esély van a gyógyulására, de azért bizakodva tekintünk a jövőre. Már amennyire bizakodó lehet az ember egy ilyen helyzetben. A hétvégét szoktam a legjobban várni. Péntek délután gyorsan megtanulok, aztán indulok Torihoz a húgommal együtt. Ő is sokat van velünk, de az új barátjával Louissal is. Belátom, tényleg szeretik egymást. Louis is úgy néz a húgomra, mint én Torira. Bármelyik pillanatban képes lenne megvédeni egy felé érkező golyótól. De én nem tudom őt megvédeni a ráktól. Szerencsére áttétet még nem találtak nála az orvosok, így bízhatunk benne, hogy időben fedezték fel és talán meg tudják valamilyen szinten védeni. De akkor sem lesz már sosem olyan, mint azelőtt. Örökösen ott motoszkál a gondolat mindegyikünk fejében, hogy mennyi időnk van még. Szörnyű érzés a tudat, hogy el fogom veszíteni. Hiszen sosem fogom többé látni. Nem lesz senki, sem aki felnyitja a szemeimet a rossz döntéseim előtt. Nem lesz már legjobb barátom. Itt maradok, és úgy fogok élni, mint egy élő halott. Ha ő elmegy, végleg akkor a lelkemet magával fogja vinni. Nem fogom értelmét látni az életnek. Nem fogok soha többet szerelmes lenni. Nem fogok tudni, szeretni már. Tudom, hülye a gondolatmenetem, de nem tudok mit tenni ellene. Így látom, és ezt érzem. Teljesen bele szerettem Toriba, de nem tudom helyes-e neki elmondjam. Mi van, ha ő nem érezz barátságon kívül semmit sem irántam és akkor ezt a kevés kis időnket is elrontom. De mi van, ha valami csoda folytán ő is szeret engem, akkor pedig úgy fog elmenni, hogy sosem tudta meg. Esténként ezek a gondolatok cikáznak a fejemben. Szeretem őt, de nem tudom, mit tegyek. Éreztetem vele, hogy számomra ő több mint egy barát, de eddig nem sok visszajelzés érkezett a részéről. Egy dologtól félek még. Ha esetleg mi összejönnénk, és ő elmenne… Akkor mi lenne velem. Még jobban fájna az elvesztése. Csak remélni tudom, hogy végre történjen valami, ami esetleg segít abban, hogy a kapcsolatunk új fejezetet nyithasson és segítsen minket ebben a nehéz idegtépő helyzetben. De, hogy mi lesz addig? Azt hiszem, ezt nem lehet pontosan megmondani. Csak annyit tudok tenni, hogy itt leszek Tori mellett, amíg ő el nem küld. Itt leszek neki mindvégig és fogni fogom a kezét és segíteni mindenben. Nehéz lesz a jövő de tudom, hogy képesek leszünk szembe nézni vele. Mert az iránta érzett szeretettem talán erősebb még a halálnál is. Bele szerettem és nem hagyom a sötét csuklyás alaknak, hogy elvegye őt tőlem. Mert szeretem még a saját életemnél is jobban. Ezt pedig büszkén vállalom. 

Hatodik Fejezet

_Liam Payne_

Furcsán bámultam körbe a sok díszre, amit Tori szerzett be körülbelül egy óra alatt. El sem hiszem, hogy bele mentem abba, hogy Louis randizzon a húgommal. Most senki ne mondja rám, hogy rossz barát vagyok. Nem sok kedvel csináltam, a feladatokat, amiket Tori kiszabott rám. Tori szerint szerencse, hogy Alice ma délután későn jön haza az iskolából, mert így legalább mindent el tudunk rendezni. Tetszik, ha úgy beszél, hogy mi ketten teszünk valamit. A kertünk úgy nézett ki, ahogyan a filmekben van általában egy tökéletes randi első helyszíne. Ismét sokat merültem el a gondolataimban, de sürgő forgó lánynak ez most fel sem tűnt. Vagy egészen úgy tett, mintha észre sem venné. Reménykedek benne, hogy egy nap képes leszek neki bevallani az érzéseimet anélkül, hogy attól rettegnék, hogy netán kikosarazz. De Torit nem olyannak ismerem. Ő szép és okos, emellett pedig kedves mindenkivel. Még azokkal is akiket szíve szerint elküldene egy melegebb éghajlatra. A kis kert közepén egy piknik asztalt helyeztünk el két székkel. Az asztal közepére apró gyertyákat és rózsaszirmokat. Nem kételkedem benne, hogy a húgomnak ez nem fog tetszeni, ugyanis szerintem ez az egész tökéletes egy első randira.  A fákra égősort vezettem, amíg Tori a szendvicseket készítette. Közben írtam egy üzenetet Louisnak, hogy tudja, mit tervezzünk. Fél perc sem telt el, de már hívott is telefonon és a visítása bántotta a fülemet. Miután mindennel készen voltunk már csak a két ,,szerelmesre” kellett várnunk. Addig a nappaliban pihentünk és beszélgettünk. Az ajtó csapódására mindketten összerezzentünk.

- Hahó! Megjöttem. – kiabált csilingelő hangján a húgom.

- Itt vagyunk. – kiabáltam neki vissza mire ő bedugta a fejét és szélesen mosolygott ránk.

- Sziasztok. – vetödött közénk, nekem pedig a derekánál fogva kellett megtartsam, hogy le ne fejelje az asztalsarkát. – Köszi. – kacagott, amikor egyensúlyba helyezte magát. Először megölelte Torit, majd az én nyakamba csimpaszkodott és az arcomra egy cuppanós puszit nyomott.

- Milyen napod volt? – kérdeztem, miközben a vállainál megöleltem.

- Unalmas. Fárasztó. Ma három tantárgyból is nekem kellett feleljek. Töriből, nyelvtanból és földrajzból is. – grimaszolt egyet. Én is elhúztam a számat, hiszen jól tudom milyen sokat tanul itthon, azért, hogy megfelelően teljesítsen. Hiszen körülbelül én is ezt teszem. Szeretnék egy megfelelő főiskolára bekerülni. Eleinte anya kényszeríttet rá, de ma már én is szeretném.

- Van számodra egy meglepetésünk. – kuncogott Tori. Szegény kis híján úgy tettünk, mintha ő itt sem lenne. Bocsánatkérő pillantásokat küldtem felé, de ő csak legyintett egyet és az ajkait széles mosolyra húzta.

- Mi az? – érdeklődőt izgatottan a testvérem.

- Hát az van, hogy randid lesz Louisal. Sikerült rá vennem a bátyádat. – nevetett Tori, a húgom pedig úgy tett, mint a filmekben a tini lányok. Sikongatva fel leugrált. Majd ismét megölelt. A csengő hangja törte meg a csendet. Tori és Alice pedig felrohantak az emeletre. Gondolom, átöltözteti a húgomat. Unalmas lassú léptekkel mentem a bejárathoz és engedtem be kedves barátomat Louist. Az előszobában vártam, hogy a két lány végre letaláljon, ugyanis elég kínos helyzetben éreztem magam. A falon bámultam egy képet. Még apu vette, azt hiszem a házasságuk elején. Anyának pedig a válás után nem volt szíve kidobni vagy elrakni, mivel annyira jól passzolt az előszoba színeihez.

- Liam, nem is tudom mit mondhatnék… köszönöm, hogy bízol bennem és megengeded, hogy randizzak a húgoddal. – mondta, mire én unottan néztem rá.

- Nézd Louis. Ő a testvérem és az egyetlen testvérem. Nekem az ő boldogsága a fontos. Tudom, hogy nem vagy neki közömbös. De ha bármivel megbántod, akkor velem gyűlik meg a bajod. Tudom, hogy hol laksz szóval csak okosan Tomlinson. – fenyegettem, ő pedig halál sápadt képpel bámult rám.  

Szívem szerint kiröhögném, de azt akarom, hogy féljen tőlem és eszébe ne jusson bántani a testvéremet. Mielőtt bármit szólhatott volna, a lépcsőn egyszer csak megjelent a testvérem. Csodálatosan, nézett ki. Bár én a mögötte ácsorgó lányt figyeltem. Tori kedvesen megmutatta nekik a kertet, mi pedig beültünk a konyhába.

- Kérsz kakaót? – kérdezte Tori. A fejemet előre hátra biccentettem választ adva. Tori már egészen otthonosan mozog nálunk. Nem kell neki külön megmondani, mi hol van. Elővett két bögrét és készíteni kezdte a két isteni italt. Késztetést éreztem, hogy mögé lopakodjak és megöleljem. Így hát így is cselekedtem. Az egyik kezem a hasa elé vezettem, miközben az arcom a nyakába fúrtam.  Elégedett sóhaj hagyta el az ajkait, én pedig lehunytam a szemeimet. Perceken át így voltunk. Majd leültünk az asztalhoz és apránként megittuk a kakaónkat.

- Szerinted jól cselekedtem? – kérdeztem a bögrét tanulmányozva.

- Liam… nézz oda ki a húgodra és Louisra. A vak is látja, hogy szerelmesek egymásba. Igaz, hogy van egy pár évkülönbség köztük, de az nem akadály. Szerintem irtó cukik együtt. – mosolygott, majd megfogta a kezem. Nem tudom, mivel érdemeltem ki ennek a lánynak a barátságát, de egy élet kevés ahhoz, hogy megköszönjem annak, aki nekem küldte őt. Nála jobb embert talán sosem ismertem és nem is fogok. Ő olyan, mint egy angyal. Tiszta lelkű. Egy újabb indok, amiért nem lehetek vele úgy együtt. Tegyük fel, hogy valamilyen oknál fogva randizni hívom, és ő igent mond. Később talán egy kapcsolat bontakozik ki belőle. Én pedig valamilyen módon elszúrok valamit és megbántom. Összetöröm a szívét. Őt pedig örökre elveszítem. Nem tudnák nyugodt szívvel élni, ha tudnám megbántottam. Szükségem van rá, hiszen ő a legjobb barátom. Egyben pedig teljesen bele szerettem. A torkomban gombócot éreztem a gondolataim miatt. – Minden rendben? – kérdezte aggódva.

- Persze. – küszürültem meg a torkomat.

- Akkor jó. – mosolygott rám.

 Kézen fogva caplatunk fel a szobámba én, pedig a padlón kinyúlva terültem szét. Tori a CD-im között keresgélt, majd beindított egy számot. A kezeim után nyúlt és felhúzott. Érdeklődve figyeltem, ahogyan hozzám bújt és átölelt. Viszonoztam az ölelését, és lassan kezdtem el vele mozogni a zene ritmusára. Tényleg nem tudom miként érdemeltem ki az ő barátságát, de azt tudom, hogy ha egy nap fogna engem és itt hagyna, akkor én abba bele halnák. Szükségem van rá. Most már nem tudnék nélküle létezni. Ő hiányzott nekem az eddigi életemből. Mióta itt van azóta teljesnek, érzem magam. Utána mennék még a mélybe vagy a végtelenbe is, csak hogy velem legyen. 

Ötödik Fejezet

Sziasztok!

Sajnálom a késést, de egyszerűen megakadtam és nem tudtam, hogy mit írjak.

Nekem nem annyira tetszik ez a rész, de ennyi telt most tőlem.

A következő viszont izgalmasabb lesz már.

Köszönöm a kommit és a pipákat.

Remélem a rossz rész ellenére is gyűlnek a pipák :D

Jó olvasást!

Puszaaa

Fanni

_Liam Payne_

- Randira hívom a húgodat. –hangzott el Louis szájából a mondat, miközben az iskola menzáján ültünk. Nem kell, mondjam ugye, hogy kis híján megfulladtam. A méreg szétáradt az ereimben a gondolattól, hogy Louis és Alice. Nem fogom engedni neki, hogy járjanak, vagy bármiféle dolgot műveljen vele Louis. Ismerem a nőügyeit és tudom, hogy nem mindegyik kapcsolata alakult, úgy ahogyan szerette volna. Alice pedig tudom, hogy könnyen lesz szerelmes, és jelenleg azt is tudom Toritól, aki a húgommal elválasztatlan barátnő lett mostanság, hogy a húgom számára sem közömbös a velem szemben ülő barátom. Louis mostani életcélja lett az idegeim kikészítése. Nem értem, hogy miért csinálja. Minden délután ott van nálunk, akár csak Tori. Az utóbbi személy jelenlétének mindig örülők, de Louis azért találhatna más programot is magának, azon kívül, hogy a nappalinkban ül és tévét néz a húgommal és Torival. Jó ameddig csak a tévét nézi addig nincsen vele különös problémám, de amikor a húgomat bámulja úgy, hogy azt már a vak is észrevenné, az már igen idegesítő. Nem értem miért nem megy el egy buliba és ismerkedik össze egy olyan személyjel, aki nem a húgom.

- Azt hittem ezt már vagy ötvenszer megbeszéltük Tomlinson. Nem engedem meg. Alice fiatal hozzád. Elégedj meg azzal, hogy engedem, hogy a közelében lehess nálunk. Nem engedlek titeket kettesben lenni. – morogtam miközben kibontottam az üdítősüvegemet és egy nagy kortyot ittam belőle.

- De miért nem? Alice elég nagylány már, csak te kezeled úgy, mint egy kisbabát. Ő nagylány, aki nem szorul a bátya babusgatására. Szemét vagy Liam, te végig rámozdulsz Torira és én még nem is szólhatok semmit arról a lányról, aki nekem tetszik, mert azonnal leharapod a torkomat. – dünnyögte, de nem foglalkoztam vele. Egyszerűen mindig kiakaszt ezzel a témával, és naponta nem is egy alkalommal. Nem értem miért nem képes elfogadni az én döntésemet. Tudom, hogy szigorú vagyok, de mégis csak a szüleink válása óta én vigyázok Alicere és nekem kell, megvédjem őt a fiúktól, akik csak arra utaznak, hogy egy egyéjszakás kaland után otthagyják. Ismerem a húgomat és önmagát hibáztatná a történtek után.

- Mert. – mondtam és ezzel lezártam a témát. Az utolsó órám szerencsére elmaradt, így küldtem egy sms-t Torinak, hogy van e kedve együtt lógni iskola után.

Van kedved elmenni valahová? Ha már elmaradt sajnos a kémia óránk... L :D

Pár perc múlva pedig érkezett is a válasz.

Nagyon szívesen Liam :D Menjünk el a cukrászdába, ami pár napja nyílt. xx.

Oké. Találkozzunk a parkolóba.

Amikor a parkolóba értem Torit sehol sem találtam. Nők. Mindig várni kell rájuk, de megéri általában mindig. A padon idegesen kezdtem dobolni a lábammal, amikor valaki hátulról befogta a szemem. Nem kellet sokáig várakoznom, hogy vajon ki lehet az. Tori gyönyörű mosolyát megragyogtatva ölelt meg.

- Szia, sajnálom, de útközben feltartottak, de siettem, ahogyan csak tudtam. – nevetett, a nevetése pedig engem teljesen elvarázsolt.

- Semmiség. – legyintettem. Sóhajtva egyet álltam fel és Tori kezét megragadva indultam meg a cukrászda felé. Mostanában egyre többet fogjuk egymás kezét, de csak puszta barátok vagyunk. Többen azt hiszik, hogy járunk vagy valami hasonló, mert ugye kézen fogva sétálunk és néha puszikat adunk csak úgy egymás arcára. Néha felmerül bennem a gondolat, hogy esetleg egy randira hívjam, de félek, hogy így elrontanák mindent. Hiszen most minden nyugodt kettőnk között. Nincsenek örült ex-barátok, akik zargatnának minket. Most egyedül a húgom van, aki az új legjobb barátnőjével tölti minden napját. Így én is kevesebb időt tudok vele tölteni, pedig szívem szerint vele lennék egész nap. Amikor vele vagyok az idő valahogyan mindig gyorsabban telik. Így nekem maradnak az sms-ek és a telefonbeszélgetések, amikor olyan dolgokról tudunk beszélni, amit nem akarok a testvérem vagy Louis orrára kötni. Mondjuk, abból a szempontból jobb lenne, ha mégis összejönnének, hogy úgy nem kéne Torin osztoznunk, mert akkor Louis sem lógna a nyakamon, hogy engedjem meg neki, hogy Aliceel összejöjjön, és így Alice is többet lenne inkább Louissal, mint Torival. Egy igazán remek terv kezdett kibontakozni a fejemben, amit később még átgondolok, és meglátom, mire jutok. Ha szerencsém lesz, akkor találok valami remek megoldást. Mire észbe kaptam, hogy nem vagyok egyedül zavartan néztem körül. Már majdnem a cukrászdánál voltunk, amikor Tori megtörte az eléggé hosszú csendet.

- Min gondolkodsz ennyire? – kérdezte érdeklődve.

- Louis megőrjít. Ma egész nap azon nyaggatott, hogy engedjem meg, hogy randizzon a testvéremmel. Nem tudom, meddig fogom tudni elviselni még. Ha még sokáig ezzel fog szekírozni, akkor leütőm már valamivel. – mondtam miközben a járdát figyeltem. Tori nem szólt semmit sem, csak csendben jött mellettem. Tudom, valami jó válaszon gondolkodik, ezért nem is zavartam meg. Talán a tanácsa még segíteni is fog a problémámon.

- Tudod Liam, nem akarlak kioktatni, de a húgod a legjobb barátnőm mondhatni. Elmondta nekem, hogy szerelmes Louisba ő is. Meg kéne engedned nekik, hogy randizzanak. Szerintem Louis nem bántaná, de te esélyt sem adsz nekik arra, hogy kipróbálják, hogy működne e egyáltalán közöttük. Jobban kéne bíznod a húgodban és Louisban is. Szerelmesek egymásba, látszik rajtuk. Csak te nem veszed észre édes. Túlságosan elvakít téged valami, mostanában kicsit furcsa is vagy. Ahányszor valami programot tervezzünk, te folyton elbambulsz, és nem figyelsz semmire sem. Mi bajod van? Nekem tudod, hogy bármit elmondhatsz. – mondta és igaza volt. Be kell látnom. Tényleg rosszul cselekszem. De a fránya büszkeségemnek köszönhetően nem láttam be ezt a hibámat sem. Vak vagyok Tori nélkül. Ő az én szemem és a szívem. Nem tudok racionálisan gondolkodni. Túlelfogult vagyok. A húgom valóban már nem kislány, csak én nem akarom ezt belátni. Torinak igaza van változtatnom, kéne, mert nem helyes, amit csinálok.

- Jól vagyok nincs semmi baj, csak nem tudom mit tegyek. – sóhajtottam nagyot.

- Van egy ötletem. – tette fel Tori a mutató ujját a magasba. Most valami szónoki beszédet fog tartani  nekem. Legalábbis úgy sejtem.

- Hallgatlak. – mondtam és megálltam.

- Csináljunk nekik egy randevút. – csapta össze a tenyereit.

- Hogy mi van? – kérdeztem értetlenül, mert nem értettem miről beszél. Most komolyan azzal akarja eltölteni a közös délutánunkat, hogy egy randit szervezzünk Louisnak és Alicenek? Teljesen elment az esze úgy érzem. De nem zavar, mert addig is vele lehetek kettesben.

- Gyere már. – fogta meg a kezem és maga után kezdett el vonszolni. Fogalmam sincsen, hogy milyen gondolatok járhatnak a fejében, de azt tudom, hogy tökéletes terve van, amit valóra is fog váltani.

Új blog

Sziasztok!
Pár napja az egyik barátnőmmel kezdtünk írni egy közös blogot.
Akit érdekel az nézzen be hozzánk bátran, és ha tetszik akkor iratkozzatok fel a rendszeres olvasók közé.
Előre is köszönöm.
Puszi xxx
Fanni

http://twofriendsinlondon.blogspot.hu/

Negyedik Fejezet

Sziasztok drága olvasóim!
Meghoztam a friss részt egy elég hosszú kimaradás után.
Sikeresen meg lett az informatika érettségim is és már be is költöztem az új otthonomba is.
Remélem tetszeni fog ez a rész is.
Köszönöm a pipákat és a kommentet.
Kellemes hétvégét és jó olvasást.
Puszi xxx.
Fanni

_Liam Payne_

- Takarodj innen! – sziszegte a fogai között Tori, míg én csak értetlenül meredtem az idegenre. Egyáltalán nem volt ismerős, de a karjaiban lévő lánynak nagyon is az volt. Ezt pedig onnan tudhatom, hogy tekintetéből a gyűlölet és a harag sugárzott.

- Mert mi lesz cukorfalat? Talán megveretsz az új pasiddal? Jobban teszed haver, hogy ha nem foglalkozol ezzel a macával, mert úgy sem fogod tudni megdönteni. – mondta miközben önelégült gusztustalan vigyor ült az arcán. A méreg eközben elöntötte az egész testemet, mivel így merészelt beszélni arról a lányról, aki nekem mindennél fontosabb. Torit biztonságosan a lábára állítottam, majd az idegen szemétládához közelebb léptem.

- Azt hiszed, hogy bárkit érdekel az, hogy te itt keménykedni próbálsz egy nővel? Nem gondolod, hogy szánalmas egy alak vagy? Miért nem a saját súlycsoportoddal kötözködsz te semmire kellő? Ha jót akarsz magadnak, akkor nagyon gyorsan takarodj innen, mielőtt be nem verem azt az ocsmány képedet. Utána meg mehetsz anyukád szoknyája alá sírni meg zokogni. Na mit nézel így? Nem beszéltem elég világosan? Takarodj, ne kelljen még egyszer elmondanom, mert csúnya vége lesz. – morogtam miközben a kezeim ökölbe szorultak. Teljesen kifordultam önmagamból. Én teljes mértékben egy nyugodt és békés ember vagyok, kivéve akkor, ha a szeretteimet valaki bántani kezdi. Tori a kezeit a mellkasomra helyezte, és próbált lenyugtatni.

- Az új pasid nélkül próbálj majd meg egyszer keménykedni Victoria… Még látjuk, egymást abban biztos lehetsz. – mondta majd sarkon fordult és elment. Tori a nyakamba borult és sírni kezdett. A könnyei fokozatosan potyogtak a vállamra. Lélegzete pedig gyors volt, s mellkasa gyorsan járt fel s le. Szorosan magamhoz öleltem és nyugtatni igyekeztem. De nehéz dolognak tűnt, így hagytam, hogy kisírja magából a dolgokat, és ha megnyugodott, akkor úgy is elmondja mi volt ez az egész. Hiszen a barátja vagyok, de az is lehet, hogy Harrynek fogja elmondani, hiszen ő a legjobb barátja. De bizakodom benne, hogy nemsokára azt a címet átvehetem göndör hajú barátomtól.

- Jól vagy? – kérdeztem miután abba hagyta a sírást. Szipogott még egy kicsit mielőtt megválaszolta volna a kérdésem.

- Már jobban, csak ez a szemét… – morogta mérgesen, miközben harcolt az ellen, hogy megint elsírja magát.

- Ki volt ő? – kérdeztem, miközben a kezét óvatosan megfogtam és a padhoz sétáltam vele. Hosszas perceket ültünk néma csendben mikor végre újra megszólalt.

- Az ex-barátom. Sajnálom, amiket mondott, nyilván félre értett valamit. – hadarta, miközben még mindig egymás kezét fogtuk, de egyikünket sem zavarta.

- Semmi gond. – mondtam és egy barátságos mosolyt villantottam felé.

- Köszönöm, hogy megvédtél tőle. – hálálkodott, s a fejét a vállamra hajtotta.

- Semmiség, a barátom vagy, még szép hogy megvédelek egy ilyet paraszttól. – mondtam és Tori egyik hajtincsével kezdtem el játszani. Észre sem vettem, de az ajkaim hirtelen kezdtek el közeledni a feje búbjához, s arra egy puszit nyomtam. Torit nem zavarta, hanem folytatta a történetet, én pedig hálás voltam neki, amiért ezt velem is megosztja.

- A régi suliban jöttünk össze. Ő volt a foci csapat kapitánya. Én akkoriban kerültem csak fel a gimnáziumba. Ő egy évvel felettem járt. Szinte szerelem volt első látásra, legalábbis nekem annak tűnt. De nem is voltam belé szerelmes, csak a gondolatba hogy szerelmes lehetek és segít nekem beilleszkedni. De tévedtem egy hatalmasat. Egy éven át pazaroltam rá minden időmet, úgy hogy ő közben végig megcsalt engem, de ennek ellenére vele voltam. Tudom most egy buta kis tudatlan libának gondolsz te is. – nevetet fel keservesen, én pedig megráztam a fejemet, jelezve hogy rosszra gondol. – Csak arra kellettem neki, hogy lefektessen, és utána ott hagyjon. Én inkább csak szimpla barátként tekintettem rá. De én nem akartam vele ágyba bújni. Minek, hogy ha egyszer nem is szeretem? Hülyeségnek gondoltam és tartom is. Az év végi foci meccs volt és én elmentem neki szurkolni. A meccset természetesen megnyerték. Felkapott a pálya közepén és megcsókolt, majd a takarító szertárba vitt. Én pedig nem adtam be a derekamat és ezért ejtett. Majd elhíresztelte rólam, hogy már régen megvoltam neki a kilátó alatt. – hadarta és a könnyei megint folyni kezdtek az édes és bársonyos arcán. Egyáltalán nem szeretem sírni, látni. A hallottak után, szívem szerint az a bájgúnár után mentem volna, majd jó alaposan behúztam volna neki egyet.

- Nézd Tori, ha szeretnéd, akkor utána megyek és megverem. – mondtam dühösen fújtatva.

- Ne menj el… Most inkább maradj itt velem. – szorította meg a kezemet. Jól esett azt hallani, amit mondott, mert így tudom, hogy fontos vagyok neki és számít rám.

- Tudod mit akkor? Gyere át hozzánk és próbáljuk ezt az idétlent elfelejteni. Csinálok egy finom reggelit neked és majd nézünk valami jó kis filmet vagy készülünk a kémia dolgozatra. Rendben? – kérdeztem reménykedve, miközben barátságosan mosolyogtam rá. 

- Oké… - egyezett bele. Segítettem neki felállni, majd egymás mellett nevetgélve indultunk el.

Az agyam azon kattogott, hogy vajon ő érez e valamit irántam, vagy, hogy mit gondol rólam. Hiszen azt sem tudta, hogy barátok vagyunk, akkor biztosan nem érez semmit sem irántam. Könnyedén beszélgettünk minden féléről, mesélt az álmáról, hogy egy napon beutazza a világot. Én pedig felajánlottam, hogy elkísérem. Ő pedig szívesen fogadta el az ajánlatomat. 

- Na és mi a te álmod? – kérdezte miközben érdeklődve figyelte az arcomat. A válaszon egy kicsit elgondolkodtam, mert nem tudtam pontosan mit felelni rá. Féltem, hogy a legnagyobb álmomat nevetségesnek találná.

- A legfőbb vágyam az az, hogy megtaláljam a nagy őt és boldog békés életem legyen vele, gyerekek meg minden… - mondtam miközben a reakcióját vártam. Szerintem a válaszomon gondolkodott nagyon, mert egy kis idő kellet neki mire újra megszólalt.

- Milyennek képzeled el a nagy őt? – kérdezte és immáron a lakásunk ajtajában álltunk.

- Legyen jó szívű, kedves, barátságos és lehessen vele jókat beszélgetni bármiről és a legfontosabb az az, hogy legyen hű hozzám. – mondtam határozottan. Az arcára egy kis mosoly ült ki, amit én nem értettem, hogy mi ezen ilyen vicces. - Mi az? Nem lehetnek ilyen komoly gondolataim? – nevettem el magam.

- D-dehogynem én csak meglepődtem rajta ennyi az egész. Eddig olyan komolytalan válaszokat kaptam csak az ilyen kérdésekre, hogy ezt direkt jól esett hallani. Mert ilyen pasik csak egy jól megtervezett Hollywoodi forgatókönyvben van. Te esetleg nem vagy színész? – kérdezte nevetve, ami belőlem is egy hatalmas nevetést váltott ki.

- Mondták már neked, hogy elképesztő a humorod? – kérdeztem, miközben az ajtót kinyitottam és őt előre engedtem.

- Igen már mondták egy páran. – kuncogott.

A konyha felé vettem az irányt, de a helységbe belépve kissé megtorpantam.

- Ööö húgi te mit keresel itt lent ilyen korán?- kérdeztem álmélkodva, ugyanis a húgomról tudni illik, hogy sosem kell fel tíznél előbb. A mögöttem álló lányt pedig érdeklődve figyelte. Mintha még sosem látott volna egy lány barátomat sem. Na, jó nem is láthatott, mert a srác haverjaimon kívül senkit sem hívtam át. A másik pedig az, hogy rajta kívül nincsen másik lánybarátom.

- Miért gond, hogy ébren vagyok a közös lakásunkban, ahol mellesleg én is élek. Bocsi, hogyha zavarok. – morogta szem forgatva. Nem is a húgom lenne az aki nem a jól neveltségről lenne híres.

- Alice ő itt a barátom Tori, Tori ő a húgom Alice. Ő is a mi sulinkba jár, látásból ismerhetitek már egymást. – hadartam el az egészet.

- Helló! – mosolygott barátságosan a testvéremre Tori.

- Helló! - köszönt szintén mosolyogva Alice. A lányok jól kijöttek egymással, legalábbis az ellenem készülő mosogatási habcsata miatt. Ilyen jól régen éreztem magam ebben a házban. 

Harmadik Fejezet

Sziasztok kedveseim!
Ahogy ígértem itt is van az új fejezet.
Sajnálom a sok késést, de idén érettségiztem informatikából és most költözünk így nem volt időm írni sajnos.
Köszönöm a kommikat még egyszer és a pipákat is.
Remélem tetszeni fog ez is.
Puszii,
Fanni

_Liam Payne_

Egy idegesítő kopogásra ébredtem fel. Mondhatni morcos volt az ébredés, mivel végre hétvége van és aludhatnák egy jó darabig. Az éjjeli szekrényen lévő digitális óra fél hatot mutatott még csak. A fejemet visszaengedtem a párnára és a szemeimet is lehunytam, majd próbáltam vissza aludni. Ám a kopogás nem szűnt meg az ablakom felől. Morgolódva rúgtam le magamról a takarót és mentem az ablakhoz. A szemeim majd ki estek a helyükről a fáradtságtól, de amint észrevettem a piros kabátos alakot és a kapucni alól kilógó barna hullámos hajat, rögtön éberebb lettem. Az ablakot kinyitottam, majd a hangomat próbáltam megkeresni.

- Tori te mi a csudát keresel itt ilyen korán? – kérdeztem bosszankodva.

- Téged. – mondta egyszerűen, mintha az olyan nyilvánvaló dolog lenne.

- Értem. – bólintottam egyet, na meg persze jót bazsalyogtam magamban. – Mit szeretnél ilyenkor? – kérdeztem vállat vonva mintha hozzá lennék szokva az ilyen korai barátlátogatásoknak. Ha a haveri társaságomból próbálna valaki felébreszteni ilyenkor, akkor azt elküldeném egy kellemesebb és melegebb éghajlatra. Na de ő Tori, akivel még ilyenkor is kedves vagyok.

- Nincs kedved eljönni, futni? – kérdezte miközben lehúzta a fejéről a kapucniját. Na, ez most érdekesen hangzik.

- Ilyenkor? – kérdeztem tátott szájjal és elég érdekes hangnemben, ami a barna hajú lány arcára egy hatalmas vigyort csalt.

- Hát most vagyok itt. – kuncogott, ami viszont engem késztetet mosolygásra.

- Rendbe kell, szedjem magam… öt perc múlva jövők. – mondtam és becsuktam az ablakot.

Villám gyorsan mostam fogat, majd egy marék vízzel megmostam az arcomat is, hogy éberebb legyek. A tükörből egy izgalomtól csillogó szemű fiú nézet rám vissza.  A barna szemek egyenesen a boldogságtól ragyogtak. Pedig értelmetlenül, ugyanis csak futni megyek, a mondhatni legújabb barátommal, aki mellesleg lány és nem is akármilyen lány. Ő egyszerűen más, mint a többi korunkbeli. Neki valahogy sikerült felhívnia a figyelmemet magára. Nem mintha nem a lányokat szeretném, de eddig nem találkoztam olyan lánnyal, akiért úgy mond, rajonganék. De Toriért képes vagyok felkelni olyan korán, amikor épeszű ember nem kelne fel, mindezt hatalmas örömmel fogadva. Tudom, azt gondoljátok rólam, hogy egy szerencsétlen kis tizenéves kisfiú vagyok, aki örömét leli abban, hogy talán szerelmes és minden szabad percében csak arról a lányról áradozik. Általában én ilyen véleménnyel vagyok magamról. A fejemet megingatva léptem be a szobámba, ahol a bokszer nadrágomra felkaptam egy tiszta melegítő alsót és egy szürke trikót, majd bele bújtam egy szabadidő felsőbe még.  A lépcső alatt szerencsétlenkedtem még egy sort a cipőmmel, s aztán ki kocogtam a rám várakozó Torihoz.

- Na, végre elkészültél, már kezdtem unatkozni. – nevetett akár egy angyal. Fehér fogai pedig tisztán látszódtak a gyönyörű mosolya alól. Sajnálkozva vállat vontam, majd elkezdtem bemelegíteni.

 A mellettem ácsorgó barna hajú szépség is neki látott a melegítésnek, majd pár perc múlva egymás mellett futottunk végig a csendes és kihalt utcákon. A gyenge szélben a haja csak úgy lebeget. A szívem pedig egész idő alatt úgy vert akár egy bomba mielőtt felrobbanna. Olyan szabadnak éreztem magamat, mint amilyenek azelőtt még sosem. Különös érzések járták át a testemet. Megmagyarázhatatlan érzések. A nap első sugarai elő bukkantak a hajnali égbolton, festői szépséget adva a városnak. Az egész város még aludt, kivéve bennünket. Mert mi jó kedvűen és vidáman futottunk meg sem állva, ám lassan eléggé elfáradtunk, így a futást abba hagyva sétáltunk nevetgélve egymáson. A nevetése arra emlékeztet, mikor kiskoromban a nagyszüleimnél a gangon üldögéltem és a szélcsengő hangját hallgattam.

- Amúgy hogy tetszik az itteni suli? Sikerült már beilleszkedned? – kérdeztem a talajt fixírozva.

- Szeretek itt lakni és az iskola is elég barátságos, akár csak a diákok. De barátságot egyikükkel sem tudtam kötni. Harry az egyetlen barátom… - motyogta és a hangjában keserűséget véltem felfedezi.

- Ez most fájt… - mondtam tetetett sértődéssel.

- Mi fájt? – kérdezte értetlenül.

- Hát hogy Harry az egyetlen barátod. – magyaráztam.

- Hát, de ez az igazság… - sóhajtotta.

- Akkor én nem is vagyok a barátod? – kérdeztem csendesen, mert nekem már annak tűnt mintha azok lennénk.

- Barátok vagyunk? – kérdezte mosolyogva.

- Hát persze hogy azok. – feleltem mintha a legtermészetesebb dolgot mondtam volna ki a számon.

Néma csend állt be. A madarak csicsergésén kívül pár utca zajt leszámítva nem lehetet semmit sem hallani. De nem is éreztem úgy, hogy minden percet beszélgetéssel kéne kitölteni.  A közelben lévő játszótéren telepedtünk le egy padra. A Nap lassan kezdet az égre minél feljebb furakodni. A gondolataim pedig össze-vissza cikáztak közben a fejemben. Tori hogy nem jött rá arra, hogy barátok vagyunk. Hiszen elég sokat beszélgetünk egymással, az mellett pedig együtt is szoktunk lógni szünetekben. Az meg hogy nincsenek barátai az egyenesen váratlanul ért. Hisz ki ne akarna egy ilyen szép és okos lánynak a barátja lenni.  Szinte észre sem vettem, hogy Tori eltűnt mellőlem. Riadtam fordultam minden felé, de a hintából integetet nekem nevetve.

- A szívbajt hoztad rám, ugye tudod?  - kérdeztem a másik hintába bele ülve.

- Ugyan már. – intet egyet a kezével. – Versenyezzünk, hogy ki tud magasabbra menni a hintával. – kuncogta, én pedig az óvodában éreztem magamat. De nem zavart, mert az volt életem egyik legszebb időszaka. Akkor minden olyan jó volt, a szüleim is együtt éltek és nem voltak még elválva sem. Elvileg Alice születése után romlott meg a kapcsolatuk, ahogyan ők mondják eltűnt az a varázs, ami eleinte köztük volt.  Tori hangosan nevetett én pedig nem tudtam egyszerűen betelni a hangjával. Annyira önfeledt tudtam lenni mellette, szinte fel sem tűnt az idő múlása. Az idő megszűnt létezni mellette. Akár csak minden gondom és az egész világ úgy szint nem létezet.  

- Mi lenne, ha innánk egy jó kis kakaót egy finom sütemény mellet? –kérdeztem mikor megállítottam a hintát.

- Remek ötlet. – bólogatott, majd én kiszálltam a hintából. Követte ő is a példámat, de a saját lábában megbotlott és a föld felé kezdet esni. Szerencsére épp időben tudtam elkapni így a karjaiba esett.

- Köszönöm. – motyogta kábultan, miközben egymás szemébe meredtünk. Különös késztetés fogott el, hogy megcsókoljam, mikor egy hang megszólalt a padok felől.

- Nocsak-nocsak… kiket látnak szemeim így együtt. – mondta elégedett vigyorral az arcán, én pedig szívem szerint arcon töröltem volna az illetőt. …

Első Díj

Sziasztok kedveseim!

Köszönöm szépen a kommikat az előző fejezethez és a díjat is nagyon szépen köszönöm.

Mai nap este fele kerül fel a 3. fejezet is :)

Pusziii mindenkinek!

És este itt az új rész ;)

Köszönöm a díjat Florence:))

Szabályok:

1. Írj magadról 11 dolgot!

2. Válaszolj 11 kérdésre!

3. Kérdezz 11 kérdést!

4. Küldd el 11 blognak! 

11 dolog:

1.       gimibe tanulók

2.       van egy húgom

3.       szeretem a 1D-t *.*

4.       imádom a puncs és a csoki fagyit

5.       szeretek a barátnőimmel lenni

6.       szeretek írni

7.       van 2 szobamacskám

8.       a lila a kedvenc színem

9.       szeretem a családomat

10.   szeretek zenét hallgatni

11.   szeretem a Vámpírnaplókat

A válaszok :

1, Jó írónak tartod magad? Ha nem, miért nem?

Igen.

2, A közönségednek vagy magadnak írsz?

Magamnak, de hallgatok a közönség kérésére is.

3, Mi a kedvenc könyved?

Gyönyörű Sorscsapás.

4, Gondolkoztál valaha azon, hogy írnál más nyelven?

Igen.

5, Az írással milyen módon akarsz foglalkozni, ha felnősz? (értsd: újságíró, sorozatíró, író, költő...?)

Sorozatírónak eltudnám magam képzelni.

6, Van írói példaképed? Ha igen, ki?

Nincsen.

7, Mióta írsz?

Már egy éve.

8, Mi volt az első irományodnak a címe? :)

Nem voltam valami találékony és nem is fejeztem be a blogot… Malibui történet :D

9, Vannak már kész könyveid?:)

Egy blogom van eddig befejezve, de könyvem nincsen.

10, Ha bárhol élhetnél, hol lenne az?

Los Angeles

11, Milyen gyakran írsz?

Hát mikor időm akad rá, bár nyár előtt nem igen lesz időm, mert most érettségiztem informatikából és még tanulnom kell a szóbelire is.

Kérdéseim:

1.       Mióta írsz?

2.       Mi a hobbid?

3.       Jó írónak gondolod magad?

4       Mi vett rá arra, hogy írj?

5.       Van barátod?

6.       Milyen zenét szeretsz?

7.       Hiszed, hogy minden okkal történik?

8.       Segít neked valaki az írásban?

9.       Van házi állatod?

10.   Mi az álom városod?

11.   Van kedvenc ételed?

akiknek küldőm:

http://roxfort-beastyles.blogspot.hu/

http://whoiambecauseidontknow.blogspot.hu/

http://saidgoodbye.blogspot.hu/

http://foreverandeverbylittlehoran.blogspot.hu/

http://becauseofyouididntgiveup.blogspot.hu/

http://camera-samrow.blogspot.hu/

Második Fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új részt is.

Remélem tetszik.

Jó olvasást!

Puszi

Fanni

Liam Payne

- Tedd meg Liam, kérlek! – ez a mondat hangzott el Louis szájából. A szemeimet forgattam rajta és közben forrtam a saját mérgemben a menza egyik asztalánál. Bele haraptam a mogyoróvajas szendvicsembe, amit jó ízűen rágtam össze apró kis falatokra. Tekintetemmel közben a többi asztalt szemléltem Őt keresve, de nem láttam sehol. Louis pedig már napok óta sem hagy egy cseppnyi nyugalmat sem nekem, ugyanis a fejébe vette, hogy segítsek neki összejönni az egyetlen húgommal. Nekem persze egy cseppet sem tetszik az ötlete és nem is óhajtok segíteni neki. Inkább a dolog ellen vagyok, mint mellette. Louis a legjobb barátom, de nem éri meg azt, hogy ha rosszul sülnek el köztük a dolgok esetleg, hogy nekem kelljen behúzni neki egyet, hogy ha bántani meri a testvéremet. Néha túlreagálom, a dolgokat nem tagadom, de ez egy jó báty dolga. Nekem fontos a testvérem és szerintem ő se lenne boldog, hogy ha én szeretnék összejönni az ő húgai valamelyikével. A fejemet megráztam majd lenyeltem a falatot.

- Szó sem lehet róla Louis, szállj le a húgomról. Mit szólnál, hogy ha azt mondanám, hogy hozz, össze, mondjuk Lottieval, mert meg szeretném mászni? Te is idegbajt kapnál, lemerem fogadni. – morogtam neki majd halál komolyra vettem a stílust.  A kezéből kiesett a saját szendvicse, az arcára pedig döbbenet ült ki. Fél percig tátott szájjal bámult rám, míg meg tudott mukkanni.

- Ne-ne- ne-neked bejön a húgom? – kérdezte csodálkozva. – Miért nem mondtad még, jól van, tudom, hogy sokat vagy nálunk és azt is, hogy elég csinos a testvérem, de erre nem számítottam. Nem illetek amúgy sem össze.. – mondta és csak mondta a magáét én pedig homlokon csaptam magam. Nem hiszem el, hogy ennyire sötét legyen ez a gyerek. Nem érzi, hogy csak vicceltem… tudja, hogy hónapok óta nekem más valaki tetszik. Jó nem mondom, hogy nem széplány a testvére mert elképesztő modell szépségű, de nem az esetem.  

- Kivel nem illik össze ki? – kérdezte egy hang a hátam mögül, majd helyet foglalt mellettem. – Nem gond ugye? – kérdezte mosolyogva a húgom. – Már nincs üres hely sajnos. –sóhajtotta majd ivott egyet az üdítőjéből. Mikor észrevettem, hogy Louis mit néz úgy, hogy majd kiesnek a szemei, gyors mozdulattal bokán rúgtam az asztal alatt. Nem tudom, hogy képzeli ezt az egészet, de jól el fogok vele beszélgetni, hogy tartsa magát távol Alicetől. Nem lesz ennek jó vége, ha így folytatja. 

Idő közben csatlakozott hozzánk Zayn, Harry, Niall és a húgom néhány barátnője. Hangzavar és nevetgélés töltötte be az eddig csendes és úgymond nyugalmas asztalunkat. Az ebédszünetnek lassan vége lett, így igyekeznünk kellet a következő órára. Testnevelés óra. Remek. Nincs is jobb, mint Mr. Wattson sípszóját hallva futni az iskola foci pályáján, majd a szokásos iskolai sportot űzve, focizni. Nem értem miért kell minket úgy hajszolni, mint a kutyákat, de legalább fittek vagyunk.  Szokás szerint futtással indítottunk. Megpillantottam Torit miközben egyedül kocogott. Barna hosszú haját egy copfba fogta, ami minden mozdulatánál jobbra-balra libeget.

- Helló! – köszöntem mikor mellé értem. Mosolyogva fordította felém a fejét.

- Szia Liam! – mondta miközben meg sem állt. Felvettem az ő ritmusát és ketten futottunk immár egymás mellet. Tekintetem a földre szemeztem és még pont időben vettem észre egy fűcsomót, amiben megbotlottam és szegény Tori meg bennem és pont rám esett. Egy pár pillanatig egymás szemébe mélyedtünk, majd Tori nevetve gurult le rólam. A könyököm kicsit sajgót az eséstől, de nem vagyok én egy anyámasszony katonája, hogy egy esésbe lesérüljek.

- Várj, segítek felkelni. – mondtam miután kiröhögtük magunkat a saját bénaságunkon.

- Köszi Liam! – motyogta majd leporolta a ruháját és tovább kezdet futni. Én csak egy darabig álldogáltam, s végül és is futásnak eredtem.

 Oldalra pillantva pedig Harry és Louis is beért engem. Louis a fejét csóválta, míg Harry érdeklődve bámult rám. Értetlenül néztem rájuk, mert fogalmam sem volt, hogy mi a szösz bajuk lehetet. Tudom, elég flúgos barátaim vannak, de nem tehetek ellene. Valakinek vigyázni kell rájuk, az a személy pedig én magam vagyok.  Néha - néha már az agyukra megyek, mikor védem őket, de képesek a sárga földig lerészegedni és aztán minden féle galibába keveredni. Én, pedig mint józan és rendes gondolkodású barátjuk vigyázok rájuk. Általában Harryvel és Louissal van a legnagyobb gond, mert ami a szívűkön van az a szájukon is. Ha valami nem tetszik nekik, akkor annak hangot is adnak és sokszor ebből is adódnak a problémák. Visszazökkenve a jelenbe sóhajtottam fel.

- Igen fiúk, mit szeretnétek? – kérdeztem unottan.

- Nem is tudtam, hogy te nyilvánosan terítesz le lányokat. – jegyezte meg göndör hajú barátom, az én állam pedig tátva maradt.

- Én azt hittem a húgom tetszik neked, mivel ebédnél azt mondtad még…- mormolta Louis. Én esküszöm a falba verem már a fejem. Ennek a gyereknek beszélhet az ember, mert csak azt hallja, meg ami számára fontos és csak hangfoszlányokat képes megérteni, amikből aztán egy ő általa kreált történet lesz, aminek egyáltalán semmi valóság alapja nincs és nem is lesz. Louis néha rosszabb, mint egy pletykás öreg néni, aki a boltban és az utcán terjeszti a barátnőinek a különös mesebeli dolgait. Már meg sem lepődők a baromságain. De aztán Harry megszólalása meglepett, bár az ő perverzségén már meg sem lepődők. Azóta lett ilyen mióta bekerült a szurkoló lányok csapatába csapatfigurának. Érdekes barátaim vannak. Öten vagyunk legjobb barátok, de mindegyikünk a másik ellentéte. Semmi közös nincs bennünk úgy igazándiból, de nagyon jól elvagyunk egymás társaságában. Louis az egy kész móka mester, míg Zayn az egyfolytában csak magával van elfoglalva és az úgy mond menő sérójával. Számára mindig fontos hogy jól nézzen ki, mert élvezi, mikor a lányok árgus szemekkel figyelik őt, miközben arról álmodoznak, hogy egy nap Zayn elhívja őket az egyik suli buliba. De Zayn nem nagyon foglalkozik velük. Élvezi a szingli létet és azt, hogy minden hétvégén csajozhat. Harry pedig ahogy említettem mindig a lányok körül császkál csak, szinte ő érte is oda van az évfolyamból és az alsóbb évfolyamokról mindenki. Niall pedig csak Niall. Ő tud épp ésszel gondolkozni és emellett neki vacsorát adni egy kész hűtő kifogyasztás. Akkora étvágya van, mint egy terhes nőnek. De ő az iskola szőke hercege, a lányok körében ő is népszerű.

- Louis te mire figyeltél? Nekem nem kell a húgod, én csak azét mondtam azt egy példának, hogy vedd észre milyen nekem hallanod azt, ahogyan a húgomról beszélsz. Alice fiatal hozzád és tudom, hogy csak ki akarod használni őt, amit én nem fogok hagyni neked. – hadartam mérgesen és gyorsítottam a tempómon, persze ez a két jómadár bírta velem az ütemet. 

Próbáltam nem rájuk figyelni és az ostoba beszélgetésüket hallgatni, így hát kénytelen voltam még gyorsabban futni, amit ez a két okos már nem bírt. Végre egy kis nyugalom. Az óra további részében a fiúk és a lányok külön foglalkozást végeztek. Nem is bántam, mert így nyugodtam tudtam lenni az órán, mert Tori miatt nem kellet izgulnom, hogy a közelemben van. Furcsa érzéseket vált ki belőlem, amikről eddig nem is tudtam, hogy léteznek. Sosem volt velem még olyan, hogyha egy lánnyal beszélgettem, hogy izzadt a tenyerem. Mostanában pedig egyre többször fordult már elő velem, persze csak ha vele beszélgetek.

*             *

Unalmasan cammogtam haza fele miközben a zajos világot szemléltem magam körül. Az idő borult volt és szeles. A bőrdzsekim cipzárját nyakig felhúztam és sietősre fogtam a tempót, mikor az eső szemerkélni kezdet. Persze ez London, mit is vár tőle az ember. Szeszélyes időjárásáról ismert eléggé amellett hogy a manapság a turisztikája felvirágzott. Naponta több ezer látogató keresi fel a város nevezetességeit a világ több pontjáról. Az eső lassacskán esni kezdett és még csak a lakásunk közelébe sem jártam. Remek dolog megázni. De anyám frászt fog kapni, ha meglát így csurom vizesen a házban a tiszta padlón ácsorogni. Lemerem fogadni, hogy amint haza érek neki áll velem ordibálni, amiért nem vittem magammal esernyőt, és nem hívtam fel, hogy jöjjön értem. Mellettem hirtelen egy kocsi állt meg, egy piros színű BMW. Az ablakát lehúzta és intet az illető, hogy szálljak be. Először a nem akartam hinni a szemeimnek. Tori volt az, és aranyosan mosolygót rám biztatás képen. Hálás voltam neki, amiért nem kell bőrig áznom.

- Köszönöm Tori, nem is tudod mennyire. – mondtam miközben becsatoltam a biztonsági övet. Az ülések fehérek voltak a műszerfallal együtt. A visszapillantó tükörre pedig egy plüss szívecske volt fellógatva, ami ide-oda cikázott. A kocsi üvegén pedig esőcseppek hada vívott versenyt. A kabátom cipzárját kénytelen voltam lehúzni, mert kellemes meleg volt a járműben, míg isteni vanília illat uralkodott a levegőben.

- Semmiség, épp a kedvenc kávézómba tartottam, mikor észrevettelek az esőben caplatni. Van kedved velem tartani? Ha gondolod, utána haza viszlek. – magyarázta miközben az utat figyelte és sebességet váltott. Nem is tudtam, hogy tud vezetni, és ahogyan azt sem, hogy kocsija van.

- Ööö … hát éppenséggel ráérek. – hadartam el gyorsan, amin Tori jót mosolygót.

- Szeretem, ha valaki ennyire határozott. – nevetett, míg végre a szemeimbe nézet. A rádióban valami pop zene féle szólt, de nem igazán figyeltem oda rá.

 Az autó lassan lefékezet és leállt egy üres szabad parkolóba. Leállította a motort, majd egyszerre szálltunk ki a kocsiból. A kapucniját a fejére húzta, barna tincsei persze kilógtak alóla. Sietősre fogtuk magunkat és egy barna színű faborítású kis épületbe találtuk magunkat. Az ablakban muskátlik díszelegtek, az asztalok tölgyfa színűek voltak, hozzá illő krémszínű bőrszékekkel. A helység hangulatát egy igazi kis kandalló dobta fel, amiben a tűz ropogott, míg kellemes meleget teremtet a szobában. A pultnál rendeltünk egy forró csokit, majd mikor megkaptuk, leültünk egy csendes kis nyugodt sarokban.  A délután további részében nagyon sokat beszélgetünk és jobban megismertük egymást. Elmondta, hogy a nagy álma az az, hogy énekesnő legyen. Az idő az repült, sőt szinte szárnyalt. Bár azt mondják, hogy ha jól érezzük magunkat, akkor az idő olyan gyorsan telik, hogy észre sem vesszük. Van benne valami igazság. Mert nem is vettem észre azt, hogy már fél hat is elmúlt. Az eső közben egyáltalán nem csendesedet le egy percre sem.

- Nekem ideje lassan haza mennem. – motyogtam, miközben az órámra pillantottam. Anyám már amúgy is ki lesz akadva, hogy nem mentem még haza. Azt nem hazudhatom neki, hogy büntetést kaptam és elzáráson kellet ülnöm, mert rögtön infarktust kapna, így maradhat a jól bevált könyvtári tanulási módszer. Azt mindig elhiszi és nem is haragszik már.

- Rendben. – sóhajtotta Tori. Bele bújtunk a kabátunkba, majd nevetve hagytuk el a helyet. A kocsiig pedig versenyt szaladtunk, mint a kisgyerekek. Szerencsénkre már sötét volt, így valószínűleg senki sem ismert fel minket. Csendben telt úgy mond az út, persze néha navigálnom kellet, hogy Tori ne akarjon a város másik felébe haza vinni. Mikor leálltunk a házunk előtt akkor egy darabig csak ültünk és beszélgetünk, de végül elköszöntem tőle. Mosollyal az arcomon léptem be a házba ahol hallgathattam édesanyám fejmosását…