Második Fejezet

Sziasztok!

Meghoztam az új részt is.

Remélem tetszik.

Jó olvasást!

Puszi

Fanni

Liam Payne

- Tedd meg Liam, kérlek! – ez a mondat hangzott el Louis szájából. A szemeimet forgattam rajta és közben forrtam a saját mérgemben a menza egyik asztalánál. Bele haraptam a mogyoróvajas szendvicsembe, amit jó ízűen rágtam össze apró kis falatokra. Tekintetemmel közben a többi asztalt szemléltem Őt keresve, de nem láttam sehol. Louis pedig már napok óta sem hagy egy cseppnyi nyugalmat sem nekem, ugyanis a fejébe vette, hogy segítsek neki összejönni az egyetlen húgommal. Nekem persze egy cseppet sem tetszik az ötlete és nem is óhajtok segíteni neki. Inkább a dolog ellen vagyok, mint mellette. Louis a legjobb barátom, de nem éri meg azt, hogy ha rosszul sülnek el köztük a dolgok esetleg, hogy nekem kelljen behúzni neki egyet, hogy ha bántani meri a testvéremet. Néha túlreagálom, a dolgokat nem tagadom, de ez egy jó báty dolga. Nekem fontos a testvérem és szerintem ő se lenne boldog, hogy ha én szeretnék összejönni az ő húgai valamelyikével. A fejemet megráztam majd lenyeltem a falatot.

- Szó sem lehet róla Louis, szállj le a húgomról. Mit szólnál, hogy ha azt mondanám, hogy hozz, össze, mondjuk Lottieval, mert meg szeretném mászni? Te is idegbajt kapnál, lemerem fogadni. – morogtam neki majd halál komolyra vettem a stílust.  A kezéből kiesett a saját szendvicse, az arcára pedig döbbenet ült ki. Fél percig tátott szájjal bámult rám, míg meg tudott mukkanni.

- Ne-ne- ne-neked bejön a húgom? – kérdezte csodálkozva. – Miért nem mondtad még, jól van, tudom, hogy sokat vagy nálunk és azt is, hogy elég csinos a testvérem, de erre nem számítottam. Nem illetek amúgy sem össze.. – mondta és csak mondta a magáét én pedig homlokon csaptam magam. Nem hiszem el, hogy ennyire sötét legyen ez a gyerek. Nem érzi, hogy csak vicceltem… tudja, hogy hónapok óta nekem más valaki tetszik. Jó nem mondom, hogy nem széplány a testvére mert elképesztő modell szépségű, de nem az esetem.  

- Kivel nem illik össze ki? – kérdezte egy hang a hátam mögül, majd helyet foglalt mellettem. – Nem gond ugye? – kérdezte mosolyogva a húgom. – Már nincs üres hely sajnos. –sóhajtotta majd ivott egyet az üdítőjéből. Mikor észrevettem, hogy Louis mit néz úgy, hogy majd kiesnek a szemei, gyors mozdulattal bokán rúgtam az asztal alatt. Nem tudom, hogy képzeli ezt az egészet, de jól el fogok vele beszélgetni, hogy tartsa magát távol Alicetől. Nem lesz ennek jó vége, ha így folytatja. 

Idő közben csatlakozott hozzánk Zayn, Harry, Niall és a húgom néhány barátnője. Hangzavar és nevetgélés töltötte be az eddig csendes és úgymond nyugalmas asztalunkat. Az ebédszünetnek lassan vége lett, így igyekeznünk kellet a következő órára. Testnevelés óra. Remek. Nincs is jobb, mint Mr. Wattson sípszóját hallva futni az iskola foci pályáján, majd a szokásos iskolai sportot űzve, focizni. Nem értem miért kell minket úgy hajszolni, mint a kutyákat, de legalább fittek vagyunk.  Szokás szerint futtással indítottunk. Megpillantottam Torit miközben egyedül kocogott. Barna hosszú haját egy copfba fogta, ami minden mozdulatánál jobbra-balra libeget.

- Helló! – köszöntem mikor mellé értem. Mosolyogva fordította felém a fejét.

- Szia Liam! – mondta miközben meg sem állt. Felvettem az ő ritmusát és ketten futottunk immár egymás mellet. Tekintetem a földre szemeztem és még pont időben vettem észre egy fűcsomót, amiben megbotlottam és szegény Tori meg bennem és pont rám esett. Egy pár pillanatig egymás szemébe mélyedtünk, majd Tori nevetve gurult le rólam. A könyököm kicsit sajgót az eséstől, de nem vagyok én egy anyámasszony katonája, hogy egy esésbe lesérüljek.

- Várj, segítek felkelni. – mondtam miután kiröhögtük magunkat a saját bénaságunkon.

- Köszi Liam! – motyogta majd leporolta a ruháját és tovább kezdet futni. Én csak egy darabig álldogáltam, s végül és is futásnak eredtem.

 Oldalra pillantva pedig Harry és Louis is beért engem. Louis a fejét csóválta, míg Harry érdeklődve bámult rám. Értetlenül néztem rájuk, mert fogalmam sem volt, hogy mi a szösz bajuk lehetet. Tudom, elég flúgos barátaim vannak, de nem tehetek ellene. Valakinek vigyázni kell rájuk, az a személy pedig én magam vagyok.  Néha - néha már az agyukra megyek, mikor védem őket, de képesek a sárga földig lerészegedni és aztán minden féle galibába keveredni. Én, pedig mint józan és rendes gondolkodású barátjuk vigyázok rájuk. Általában Harryvel és Louissal van a legnagyobb gond, mert ami a szívűkön van az a szájukon is. Ha valami nem tetszik nekik, akkor annak hangot is adnak és sokszor ebből is adódnak a problémák. Visszazökkenve a jelenbe sóhajtottam fel.

- Igen fiúk, mit szeretnétek? – kérdeztem unottan.

- Nem is tudtam, hogy te nyilvánosan terítesz le lányokat. – jegyezte meg göndör hajú barátom, az én állam pedig tátva maradt.

- Én azt hittem a húgom tetszik neked, mivel ebédnél azt mondtad még…- mormolta Louis. Én esküszöm a falba verem már a fejem. Ennek a gyereknek beszélhet az ember, mert csak azt hallja, meg ami számára fontos és csak hangfoszlányokat képes megérteni, amikből aztán egy ő általa kreált történet lesz, aminek egyáltalán semmi valóság alapja nincs és nem is lesz. Louis néha rosszabb, mint egy pletykás öreg néni, aki a boltban és az utcán terjeszti a barátnőinek a különös mesebeli dolgait. Már meg sem lepődők a baromságain. De aztán Harry megszólalása meglepett, bár az ő perverzségén már meg sem lepődők. Azóta lett ilyen mióta bekerült a szurkoló lányok csapatába csapatfigurának. Érdekes barátaim vannak. Öten vagyunk legjobb barátok, de mindegyikünk a másik ellentéte. Semmi közös nincs bennünk úgy igazándiból, de nagyon jól elvagyunk egymás társaságában. Louis az egy kész móka mester, míg Zayn az egyfolytában csak magával van elfoglalva és az úgy mond menő sérójával. Számára mindig fontos hogy jól nézzen ki, mert élvezi, mikor a lányok árgus szemekkel figyelik őt, miközben arról álmodoznak, hogy egy nap Zayn elhívja őket az egyik suli buliba. De Zayn nem nagyon foglalkozik velük. Élvezi a szingli létet és azt, hogy minden hétvégén csajozhat. Harry pedig ahogy említettem mindig a lányok körül császkál csak, szinte ő érte is oda van az évfolyamból és az alsóbb évfolyamokról mindenki. Niall pedig csak Niall. Ő tud épp ésszel gondolkozni és emellett neki vacsorát adni egy kész hűtő kifogyasztás. Akkora étvágya van, mint egy terhes nőnek. De ő az iskola szőke hercege, a lányok körében ő is népszerű.

- Louis te mire figyeltél? Nekem nem kell a húgod, én csak azét mondtam azt egy példának, hogy vedd észre milyen nekem hallanod azt, ahogyan a húgomról beszélsz. Alice fiatal hozzád és tudom, hogy csak ki akarod használni őt, amit én nem fogok hagyni neked. – hadartam mérgesen és gyorsítottam a tempómon, persze ez a két jómadár bírta velem az ütemet. 

Próbáltam nem rájuk figyelni és az ostoba beszélgetésüket hallgatni, így hát kénytelen voltam még gyorsabban futni, amit ez a két okos már nem bírt. Végre egy kis nyugalom. Az óra további részében a fiúk és a lányok külön foglalkozást végeztek. Nem is bántam, mert így nyugodtam tudtam lenni az órán, mert Tori miatt nem kellet izgulnom, hogy a közelemben van. Furcsa érzéseket vált ki belőlem, amikről eddig nem is tudtam, hogy léteznek. Sosem volt velem még olyan, hogyha egy lánnyal beszélgettem, hogy izzadt a tenyerem. Mostanában pedig egyre többször fordult már elő velem, persze csak ha vele beszélgetek.

*             *

Unalmasan cammogtam haza fele miközben a zajos világot szemléltem magam körül. Az idő borult volt és szeles. A bőrdzsekim cipzárját nyakig felhúztam és sietősre fogtam a tempót, mikor az eső szemerkélni kezdet. Persze ez London, mit is vár tőle az ember. Szeszélyes időjárásáról ismert eléggé amellett hogy a manapság a turisztikája felvirágzott. Naponta több ezer látogató keresi fel a város nevezetességeit a világ több pontjáról. Az eső lassacskán esni kezdett és még csak a lakásunk közelébe sem jártam. Remek dolog megázni. De anyám frászt fog kapni, ha meglát így csurom vizesen a házban a tiszta padlón ácsorogni. Lemerem fogadni, hogy amint haza érek neki áll velem ordibálni, amiért nem vittem magammal esernyőt, és nem hívtam fel, hogy jöjjön értem. Mellettem hirtelen egy kocsi állt meg, egy piros színű BMW. Az ablakát lehúzta és intet az illető, hogy szálljak be. Először a nem akartam hinni a szemeimnek. Tori volt az, és aranyosan mosolygót rám biztatás képen. Hálás voltam neki, amiért nem kell bőrig áznom.

- Köszönöm Tori, nem is tudod mennyire. – mondtam miközben becsatoltam a biztonsági övet. Az ülések fehérek voltak a műszerfallal együtt. A visszapillantó tükörre pedig egy plüss szívecske volt fellógatva, ami ide-oda cikázott. A kocsi üvegén pedig esőcseppek hada vívott versenyt. A kabátom cipzárját kénytelen voltam lehúzni, mert kellemes meleg volt a járműben, míg isteni vanília illat uralkodott a levegőben.

- Semmiség, épp a kedvenc kávézómba tartottam, mikor észrevettelek az esőben caplatni. Van kedved velem tartani? Ha gondolod, utána haza viszlek. – magyarázta miközben az utat figyelte és sebességet váltott. Nem is tudtam, hogy tud vezetni, és ahogyan azt sem, hogy kocsija van.

- Ööö … hát éppenséggel ráérek. – hadartam el gyorsan, amin Tori jót mosolygót.

- Szeretem, ha valaki ennyire határozott. – nevetett, míg végre a szemeimbe nézet. A rádióban valami pop zene féle szólt, de nem igazán figyeltem oda rá.

 Az autó lassan lefékezet és leállt egy üres szabad parkolóba. Leállította a motort, majd egyszerre szálltunk ki a kocsiból. A kapucniját a fejére húzta, barna tincsei persze kilógtak alóla. Sietősre fogtuk magunkat és egy barna színű faborítású kis épületbe találtuk magunkat. Az ablakban muskátlik díszelegtek, az asztalok tölgyfa színűek voltak, hozzá illő krémszínű bőrszékekkel. A helység hangulatát egy igazi kis kandalló dobta fel, amiben a tűz ropogott, míg kellemes meleget teremtet a szobában. A pultnál rendeltünk egy forró csokit, majd mikor megkaptuk, leültünk egy csendes kis nyugodt sarokban.  A délután további részében nagyon sokat beszélgetünk és jobban megismertük egymást. Elmondta, hogy a nagy álma az az, hogy énekesnő legyen. Az idő az repült, sőt szinte szárnyalt. Bár azt mondják, hogy ha jól érezzük magunkat, akkor az idő olyan gyorsan telik, hogy észre sem vesszük. Van benne valami igazság. Mert nem is vettem észre azt, hogy már fél hat is elmúlt. Az eső közben egyáltalán nem csendesedet le egy percre sem.

- Nekem ideje lassan haza mennem. – motyogtam, miközben az órámra pillantottam. Anyám már amúgy is ki lesz akadva, hogy nem mentem még haza. Azt nem hazudhatom neki, hogy büntetést kaptam és elzáráson kellet ülnöm, mert rögtön infarktust kapna, így maradhat a jól bevált könyvtári tanulási módszer. Azt mindig elhiszi és nem is haragszik már.

- Rendben. – sóhajtotta Tori. Bele bújtunk a kabátunkba, majd nevetve hagytuk el a helyet. A kocsiig pedig versenyt szaladtunk, mint a kisgyerekek. Szerencsénkre már sötét volt, így valószínűleg senki sem ismert fel minket. Csendben telt úgy mond az út, persze néha navigálnom kellet, hogy Tori ne akarjon a város másik felébe haza vinni. Mikor leálltunk a házunk előtt akkor egy darabig csak ültünk és beszélgetünk, de végül elköszöntem tőle. Mosollyal az arcomon léptem be a házba ahol hallgathattam édesanyám fejmosását…