Kilencedik Fejezet

Hi Guys!
Jó hosszú kihagyás után megérkezett erre a blogomra is az új rész. Jó olvasást!
Puszi Fanni~

_ Liam Payne_

- Jöttök a szilveszteri házi buliba? – kérdezte Louis, miközben a kanapénkon ültünk és ő húgom kezét szorongatta.  Éppenséggel nagyon jókor ugyanis pár óra múlva már szilveszter estéje lesz. Jó időzítés mondhatom. Mielőtt bármit mondhattam volna ő már folytatta is. – Hozd el magaddal Torit is. Nem kötelező táncolnia meg ugrálni. Úgy is tud jól szórakozni, hogy ültők a kanapén és társaságban vagytok. Nálam lesz a buli és előre tudom már, hogy fantasztikus lesz. – magyarázta én pedig a szemeimet forgattam rajta. Bár tudom, hogy Louis tényleg nagyszerű bulikat rittyent össze minden évben, de valahogy nincs kedvem bulizni. Szívesebben ülők a kanapén a takaróm alatt és nézem a tévét. Igaz minden évben azt adják le, de engem valamiért nem zavar. A másik dolog pedig, hogy nem hiszem, hogy Tori eljönne. Azt pedig nem akarom, hogy miattam bűntudata legyen, amiért én miatta nem megyek el. Nélküle pedig őszintén szólva semmi kedvem sincs.

- Majd meglátom még Louis. – sóhajtottam és magukra hagytam őket a húgommal. Lassan mentem fel az emeletre így még hallottam, hogy a húgom mit mond.

- Mostanában olyan, mint egy zombi. Előre félek mi lesz vele Tori halála után… - hadarta. Gyorsabban szedtem a lábaimat és magam mögött bevágtam a szobaajtót. Sosem voltam az - az ajtó csapkódos és romboló típus. Inkább magamba fojtom a dolgokat és leülök egy sarokba, míg le nem nyugszom. Mostanában viszont tényleg megváltoztam. Magamba zuhantam az önsajnálatban pedig nem is én haldoklom. Hanem az a lány, akibe bele szerettem és a legjobb barátom. Vele lehet viccelődni és komolyan beszélgetni is. Emellett pedig gyönyörű és okos is. Egyetlen egy mosolyával képes szebbé tenni a napomat. Igaz ezt a mosolyt elég nehéz kicsikarni belőle. A telefonomat a kezembe vettem és pötyögtem egy sms-t Torinak, hogy lenne-e kedve egyáltalán velem tartani abba a bizonyos partira. Miután elküldtem az üzenetet, a telefont a zsebembe süllyesztettem és hasra feküdtem az ágyamon. Az arcomat a párnámba fúrtam és mély lélegzetet vettem miközben igyekeztem magamat lenyugtatni és a sírásomat visszafojtani. Ám nem sok sikert értem el mivel a tudatalattim folyamatosan csak azokat a képeket lökte a lelki szemeim elé, amiről odalent a húgom társalgott Louisal. Magam sem tudom megmondani, hogy mi a csuda lesz velem azután, miután őt elveszítem örökre. Erre a kérdésre én is szeretnék választ kapni. Azonban fogalmam sincsen, hogy mégis kitől kérdezhetném meg. Úgy érzem nincs olyan személy egyáltalán, akivel erről az egészről beszélni tudnék úgy, hogy teljes mértékben megértsen és ne csak úgy tegyen. A könnyeimet a kézfejemmel töröltem le amikor a telefonom magam az éjjeliszekrényemen rezegni kezdet. A kijelzőn egy kis boríték ikon helyezkedet el és a feladója pedig nem más, mint Tori volt. Az üzenetben az állt, hogy szíves örömmel velem tart a buliba. Magamban azonban tudtam nagyon jól, hogy ez a buli számunkra nem olyan pörgős lesz a többieknek. De abban igaza van Louisnak is, hogy muszáj mindkettőnknek kikapcsolódni egy kicsit. Túl sokat vagyok én is magamba esve és ez tudom, nem tesz jót a jövőmre nézve. Bár a jövőm nem is olyan fényes, mint amilyennek régebben elképzeltem. Mély levegőt vettem és visszasétáltam a nappaliba. A torkomat megköszörültem, amikor kedves barátom a nyelvével a húgom szájában kutakodott szorgalmasan. A hangomra hirtelenjében szakadtak el egymástól és az arcukon egyértelműen meglepődöttség és zavar tükröződött. Alice az arcát Louis mellkasába próbálta elrejteni, miközben Tomlinson barátom átölelte őt.

- Csak azért jöttem le, hogy szóljak, ott leszünk este Torival a bulidon. Ha persze még mindig áll az ajánlatod számunkra. – magyaráztam és a karomat összefontam a mellkasom előtt.

- Na, ennek örülők. Én lassan lépek is előkészíteni a bulit. Majd ott találkozunk haver. – mondta, majd lepacsizott velem és a húgomtól is elköszönve elhúzta a csíkot. Alice továbbra is a kanapén ült és mosolygott rám. Óvatosan leültem a fotelbe és a fejemet hátrahajtottam.

- Liam… - mondta majd éreztem, ahogyan végigsimít a karomon.

- Hm? – mormoltam miközben a szemeimet még mindig csukva tartottam.

- Szerinted Tori tényleg eljön a buliba vagy estig lemondja, mert még sincsen hozzá kedve? – kérdezte és erre a kérdésére kinyitottam a szemeimet.

- Alice. – fogtam meg a kezét mielőtt folytatni kezdtem volna mély lélegzetet vettem. – Tudod, hogy Tori beteg. A gyógyszerei befolyásolják nagyon sokszor a hangulatát. Ha jön akkor elhozom és én is eljövök a házibuliba. Ha viszont meggondolja magát akkor ott maradok vele és a kanapéjukon fekve elszórakoztatom amennyire csak tudom. Addig viszont nem tudom neked megmondani a kérdésedre a választ. – magyaráztam majd megöleltem.

- Nagyon fog hiányozni. – motyogta a nyakamba. Szorosabban öleltem magamhoz a kijelentése miatt.

- Nekem is hidd el. – ennyit tudtam csak kinyögni, mert attól féltem, ha egy érzelmekkel teli lelkesítő beszédet próbálnék tartani, akkor elsírnám magam. Ami tegyük fel nem igazán szeretnék a húgom előtt tenni.

*             *

Ahogyan az este közelget úgy lettem egyre izgatottabb és lelkesebb a buli miatt. A zuhanyzással és a hajmosással percek alatt végeztem. Azonban szánalmasnak éreztem magam az ügyben, hogy mit vegyek fel. Mindenképpen jól akartam kinézni azonban nem a többi lány kedvéért, hanem Tori miatt is. Bár tudom, számára én csak egy nagyon jó fiúbarátja vagyok. Nem hinném, hogy más szemmel is tekintene rám. Egyedül én vagyok olyan szánalmas egy fickó, aki beleszeretett teljesen a legjobb lánybarátjába. De ezt persze rettegek vele közölni ugyanis félek, hogy máshogyan érez irántam és tönkretenném a barátságunkat. Így inkább szenvedek csak magamban. Egy szál alsónadrágban álldogáltam a szekrényem előtt mire végül arra jutottam, hogy sötét farmert és egy fekete pólót veszek fel egy szürke pulcsival.

A hajamat pár perc alatt megszárítottam, majd egy kis kölnit fújtam magamra és már indulásra készen is álltam. Kisétáltam a folyósora és Alice szobája előtt ácsorogtam. Ő is készen volt már kivéve a sminkje amit éppen készített. Kopogás nélkül sétáltam beljebb és a szekrényén lévő fotókat kezdtem szemügyre venni. Néhány képen a barátnőivel vigyorgott a kamerába. Számos kép volt kirakva Louissal, velem és Torival. Ezek a képek pedig mosolycsaltak az arcomra. Észre sem vettem, hogy mellém lépett és a fejét a vállamnak hajtotta.

- Ez az egyik kedvenc képem vele. – mutatott mosolyogva az egyik Toris képére. A nappalinkban készült a kép ahol éppen a nyelvüket kidugva bohóckodnak a fényképezőgépnek. Azt hiszem Louis készítette róluk ezt a csodás fotót.

- Aranyosak is vagytok rajta. – kuncogtam, majd egy puszit nyomtam a húgom hajába. – Elvigyelek kocsival Louisék házáig? Nemsokára indulok Toriért és megyünk a buliba mi is. – magyaráztam mire csak a húgom bólogatott.

- Azt megköszönném bátyus. – puszilta meg az arcomat, majd eltávolodott tőlem. Percek múlva pedig már indulásra készen álltunk. Szerencsénkre anyánk odaadta a kocsit ma estére azzal a kritériummal, hogy nem fogunk ittas állapotban vezetni. Ezt a kérését könnyen tudom teljesíteni, ugyanis felelősség teljes vagyok ilyen szempontból. Mondania sem kellett volna, mivel magamtól is tudom, hogy nagy baromság és veszélyes lenne. Különben sem fogok alkohol inni, mivel Torit én fogom hazavinni. Miután elköszöntünk édesanyánktól és végighallgattam, ahogyan Alice öltözködési stílusára kifejezte a nemtetszését kocogva futottam a kocsiig. Nem mertem gyorsan vezetni a hó és a csúszós utak miatt. Louisék háza felé vezettem elsőként. Ott elköszöntem rövid ideig Alicetől, majd szép lassan Toriék házát vettem célba. A felhajtójuk előtt állítottam le a járművet, majd kiszálltam és a hóesésben a bejárati ajtó felé lépkedtem. Az első csengetés után az anyukája nyitott ajtót.

- Liam! Gyere csak beljebb. Tori mindjárt jön és indulhattok is. – mondta kedvesen majd futólag átölelt. Kedveltem az anyukáját, mert nagyon közvetlen és barátságos. A bejárati ajtóban ácsorogtam és várakoztam Torira. Percek múlva pedig meghallottam a lépteit a lépcső teteje felől. Az arcomra azonnal mosoly szökött, ahogyan megpillantottam. Az ő ajkai is apró mosolyra húzódott. Fekete-fehér színű egybe ruhát viselt egy fekete cicanadrággal és egy fekete színű blézerrel. A haját szabadon hagyta omolni a vállára és egy szürke csizmát viselt.

- Szia! – köszönt szégyenlősen.

- Szia! – köszöntem viszont és óvatosan megöleltem. A finom parfümjének az illata azonnal elbódította az elmémet. – Nagyon csinos vagy. – jegyeztem meg, amire csak kissé elpirult.

- Köszi. – motyogta és a csizmáját kezdte tanulmányozni.

- Indulhatunk? – kérdeztem tőle érdeklődve.

- Persze. Anyu elmentünk a buliba! Majd jövök valamikor. – kiáltotta Tori a konyhájukban tartózkodó édesanyjának.

- Rendben. Jó szórakozást gyerekek és csak óvatosan az ivászattal. Boldog Újévet kislányom és neked is Liam. – ölelt át mindkettőnket mi pedig jó gyerekek módjára megígértük, hogy jók leszünk.

*             *

A buli nagyszerű hangulatban telt. Louissal és Alicel rengeteget beszélgettünk és viccelődtünk, miközben a zene csak hangosan szólt. Elég sokan jöttek össze köztük a többi legjobb barátunk is. Feltűnő volt, ahogyan Harry próbált tapintatosan tudakozni arról, hogy mi van pontosan köztem és a gyönyörű barna hajú lány között. Erre csak annyit feleltem, hogy pusztán barátok vagyunk. Harry pedig egyből nevetésben tört ki és nem akarta elhinni, hogy más nincs köztünk. Szerinte sokkal több van köztünk, mint barátság csak egyikünk sem meri a másiknak elmondani az érzéseit. Én csak a fejemet ráztam és próbáltam arra a belátásra bírni Hazzat, hogy ne ábrándozón és képzelődjön olyan dolgokról, amik nincsenek. Persze nem avattam bele abba, hogy én igenis szerelmes vagyok Toriba. Mindent megtennék azért, hogy a barátnőm legyen és meggyógyíthassam. De erről a témáról ma este nem vagyok hajlandó még magamban sem beszélni. Ma este jól akarok szórakozni a barátaimmal. Fel-le ugráltunk egy körbe állva, miközben a ’We will rock you’-t énekeltük teli torokból. Néha pedig leültünk és együtt iszogattunk. Elég sok ember volt jelen a partin és nehezen lehetett tőlük mozogni is. Tori néha eltűnt Alicel együtt olyankor pedig kissé ideges voltam, hogy vajon merre lehetnek. A kanapén üldögéltem miközben egy piros színű műanyag poharat szorongattam, amikor Alice lépett mellém és hajolt oda a fülemhez.

- Tori a kertben vár téged. – súgta én pedig abban a pillanatban a kert felé siettem. Kint álldogált a teraszon és a havazást figyelte.

- Szia! – köszöntem, amikor mellé értem. – Mit keresel itt kint? – kérdeztem tőle érdeklődve.

- Itt olyan békés minden így jó lehet gondolkozni. Tudod milyen nehéz arra gondolni, hogy talán ez az utolsó szilveszteri parti, amin részt vehetsz, mielőtt meghalsz? – kérdezte és keservesen felkacagott. Szorosan öleltem át hátulról.

- Nem szabad ilyesmikre gondolnod érted? Még számos szilvesztert meg fogsz élni világos? Ne beszéljünk ma este ilyenekről rendben? – hadartam és egy puszit nyomtam az arcára.

- Köszönöm, hogy itt vagy velem. – mondta halkan majd a karjaimban megfordult és ő is átölelt. A fejét a mellkasomra hajtotta és dülöngélni kezdtem vele. Az óra pedig elütötte az éjfélt.

- Boldog Újévet Tori! – suttogtam.

- Boldog Újévet Liam! – mondta és rám emelte az igéző tekintetét és a száját is mosolyra húzta. Majd tovább dülöngéltünk a kinti hóesést szemlélve és egymás társaságát élvezve. Ennél kellemesebben és jobban nem indulhatott volna az újévem. Szerettem volna megcsókolni, de tudtam, hogy nem helyes. Nem szeretném az életét ennél is jobban megbonyolítani. Bőven elég, ha én szenvedek ez miatt. A barátságunk pedig mindennél fontosabb számomra és nem szeretném, hogy egy baromság miatt tönkremenjen majd minden. Így is nem tudom, mit fogok kezdeni magammal Tori elvesztése után. Egy részem elveszik, ami nem más, mint a lelkem egy jó nagy része. A testem pedig itt marad akár csak egy zombi.